• Egyéb

Elektromos hajtást kapott a Crafter

“Az e-Crafter egy helyileg nulla károsanyag-kibocsátású furgon”

Hamburgban mutatta be a Volkswagen Haszonjárművek a tisztán elektromos hajtású e-Crafter1 kishaszonjárművet, amelynek hasznos teherbírása elérheti akár az 1,72 tonnát is. A 100 kW (136 lóerő) teljesítményű, magastetős zárt furgonként készülő e-Crafter a márka első nagy méretű, helyileg nulla károsanyag-kibocsátású modellje. Ez annak az elektromos mobilitási kampánynak a kezdetét is fémjelzi, amelynek keretében a Volkswagen Haszonjárművek részben és teljesen elektromos hajtású járművekkel bővíti ki kínálatát.

Nem véletlen, hogy Hamburgban mutatkozott be a Volkswagen e-Crafter, ugyanis ez a furgon helyileg nulla károsanyag-kibocsátású járműként a világ városainak olyan környezetvédelmi övezeteibe is korlátozás nélkül behajthat, mint amilyenek például Hamburgban vagy Párizsban találhatók. Ezért már piaci bevezetése előtt elnyerte a 2018-as Európai Fenntartható Közlekedési Díjat a kishaszonjárművek kategóriájában.

A gyakorlatban jellemző napi távolságoknak megfelelő hatótáv
Az e-Crafter modellt a legkülönfélébb városi alkalmazásokra fejlesztették ki, például csomagkézbesítésre, kisiparosok, kiskereskedők és energiaszolgáltatók szállítási feladatainak ellátására. A jármű a 173 kilométer (NEDC szerint) hatótávolságával könnyedén megfelel a városi kishaszonjárművek napi futásigényének, miként a 90 kilométer/órában korlátozott legnagyobb sebessége is elegendő erre a területre. Ennek felméréséhez ugyanis a Volkswagen Haszonjárművek több mint 1500 ügyfelének 210 ezer menetprofilját elemezte ki.

Az elektromos furgon a második generációs Crafter típuson alapul
A második generációs Crafter típust már eleve annak figyelembevételével fejlesztették ki, hogy elektromos változata is készül majd, így a tervezők optimálisan helyezték el az elektromos hajtáslánc elemeit. Például a lítiumion-akkumulátort helytakarékosan építhették be a karosszéria alá. Így változatlan maradhatott a 2,59 méter magas, 10,7 köbméteres raktér. A legnagyobb hasznos teherbírás 0,975 és 1,72 tonna között lehet a specifikációtól függően.

A villanymotor, a fordulatszám-csökkentő áttétel és a differenciálmű egyetlen kompakt modulban
A jármű orrában elhelyezett EEM85 szinkron villanymotor legnagyobb teljesítménye 100 kilowatt, míg legnagyobb nyomatéka 290 newtonméter. A nyomatékot egy egyfokozatú fordulatszám-csökkentő áttétel továbbítja az első kerekekhez differenciálműn keresztül. Mindezek egyetlen kompakt modult alkotnak. A villanymotor és az akkumulátor közötti nagyfeszültségű áram áramlását a teljesítményelektronika szabályozza, amely az egyenáramot váltakozó árammá alakítja. Miközben egy egyenáram/egyenáram konverter állítja elő a 12 voltos feszültséget a jármű elektromos rendszerének.

A nyomatékos villanymotor ideális a nagy Crafter furgonhoz
A villanymotorok már álló helyzetben is kifejthetik legnagyobb nyomatékukat, ami kiváló menetteljesítményeket, illetve akár húszszázalékos emelkedőn is könnyű elindulást biztosít az e-Crafter modellnek. A jármű áramfogyasztása 0,975 tonna terheléssel vegyes ciklusban: 21,54kWh/100 km.

Az akkumulátor 45 perc alatt 80 százalékosra feltölthető
Egy 40 kW teljesítményű, egyenáramú CCS töltőről a 35,8 kWh kapacitású akkumulátor 45 perc alatt 80 százalékosan feltölthető. Míg 7,2 kW-os, váltakozó áramú fali töltőről az akkumulátor öt óra húsz perc alatt teljesen feltölthető.

Innovatív vezetéstámogató, kényelmi és információs-szórakoztató rendszerek
Az e-Crafter olyan fejlett rendszereket kínál, mint a ParkPilot parkolássegítő, a másodlagos ütközésvédelem, az oldalszél asszisztens, a LED-es fényszórók, az automatikus légkondicionáló, az ülésfűtés, a hőszivattyús fűtés, az elektromosan fűthető szélvédő, a komfortülések, a Discover Media navigációs rendszer App Connect funkcióval, valamint extrafelszerelésként a Car-Net Guide & Inform.

Szakemberek Európa-szerte tesztelték mindennapos körülmények között
A Volkswagen Haszonjárművek számos kiemelt európai ügyfelét bevonta az e-Crafter kifejlesztésébe, ezeknek a flottaüzemeltetőknek a tapasztalatait, illetve ajánlásait pedig felhasználta a modell tökéletesítéséhez. Összesen 25 vállalat 38 előszériás járművet tesztelt. Ennek során még a legmostohább körülmények között is rendelkezésre állt száz kilométer hatótávolság. “Kiváló kezelhetőség, jó gyorsulás még teljes terheléssel is, kitűnő menetkényelem, könnyű vezethetőség” – ezek a visszajelzések érkeztek a tesztek után. Az e-Crafter a lengyelországi Września városában nemrég épült új üzemben készül majd a többi Crafter kishaszonjárművel együtt.

Megjegyzés:
1
: e-Crafter, 0,975 tonna hasznos teherbírás – áramfogyasztás (kWh/100 km): 21,54 (vegyes ciklusban), CO2-kibocsátás (g/km): 0 (vegyes ciklusban). Energiahatékonysági osztály: A+

http://egyszermarlattamautot.hu/2018/09/11/pert-inditottak-reszvenyesek-a-volkswagen-csoport-ellen-nemetorszagban/