• Egyéb

Egyre mélyebbre süllyednek a dízelek

2018 második negyedévében az újautó-eladások alig több mint egy harmadát tették ki a dízelmotoros gépkocsik. Ezzel egy időben másfélszeresére nőtt az érdeklődés a hibridek iránt.

Folytatódik a dízelmotoros autók vesszőfutása Európában. Miután az év elején az Uniós eladások 44,8 százalékát tették ki (szemben az egy évvel korábbi 49,9 százalékkal), csupán fél év alatt tovább zuhant a sűrítéses gyújtású erőforrások iránti érdeklődés. Az előző év második negyedévéhez (45,2%) viszonyítva 15,5 százalékkal kevesebb dízel autót adtak el idén április és július között, írja az autógyártók európai szervezete, az ACEA által készített elemzés. A negyedévben Lettország (-32,1%), Szlovénia (-31,9%), valamint holtversenyben Nagy-Britannia és Hollandia (-25,8%) fordult el legélesebben a dízelektől, Magyarországon 5%-ot esett a részesedésük az eladásokból. Az EFTA országait is figyelembe véve Norvégia (-30,7%) is felkerül a dobogóra.

Ezzel párhuzamosan szárnyra kaptak az alternatív meghajtású (részben vagy teljesen elektromos, illetve gázüzemű) gépkocsik eladásai; az átlagos növekedési ráta 44,3%. Az érdeklődés középpontjában továbbra is a hibrid modellek állnak: 49,2 százalékkal, azaz közel felével emelkedett az öntöltő rendszerű, kettős üzemű gépkocsik forgalma. Ezen a téren továbbra is a Toyota-csoport diktálja az ütemet: a vállalat két márkája az első fél évben több mint negyedmillió (257 000 darab) hibrid gépkocsit adott el, 23 százalékkal többet, mint 2017 azonos időszakában. A Toyota eladásaiból 46, a Lexus forgalmából 62 százalékban részesedtek az öntöltő hibrid gépkocsik. Magyarországon 69, illetve 81 százalék a két márkán belül a hibridek aránya.

Az alternatív üzemanyagok élharcosai a litvánok (+346,2%), a görögök (+117,9%) és a románok (+115,2%), ugyanakkor abszolút értékben korántsem ezek a nemzetek vezetik az eladásokat: Olaszországban 73 434, Németországban 46 537, a briteknél 36 154 darab, nem hagyományos üzemanyagú gépkocsi talált gazdára az év második negyedévében. Magyarország 55,1 százalékos növekedéssel 1994 darab új alternatív hajtású gépkocsi talált gazdára az év második negyedévében.

Kiemelkedően nagy teret nyertek a CNG (földgáz üzemű) járművek, a közelmúltig a személyautó-piacon sokadrangúként kezelt, elsősorban haszonjárműves körökben kedvelt technológia egy év alatt 139,8 százalékos növekedést produkált.

Az öntöltő hibrid eladásokban Németország, Franciaország és Olaszország viszi a prímet (24 387, 23 601 és 21 782 új autóval), a növekedési versenyt Litvánia (+363,3%), Németország (+83,6%) és Románia (+81,1%) nyerte. Magyarországon 43,3 százalékkal emelkedett a nem hálózatról tölthető modellek iránti kereslet. A plug-in hibrid járművek eladásait az Egyesült Királyság (11 655) vezeti, mögötte Németország (8236) és Svédország (5411) áll a rangsorban. A legjelentősebb növekedést Dánia produkálta +1415,1 százalékkal (!), mögötte Írország (+491,7%), Finnország (+191,8%) és a negyedik helyen Magyarország (+122,2%) áll.

Fotók: Toyota, Lexus, ACEA

http://egyszermarlattamautot.hu/2018/08/31/miert-ne-vessunk-keresztet-a-dizelautokra/