A Toyota 2019. első negyedében is hasított

A mértékadó JATO elemzéséből kiderül, hogy a 2019-es naptári év első negyedévének pénzügyi eredményei alapján az autógyártók világszerte azonos bevételt produkáltak, az általuk elért profit ugyanakkor csökkent. A számok azt mutatják, hogy az iparág kemény időszakon van túl, az USA és Kína közti feszültséget, illetve az nehezedő európai helyzetet több vállalat is megérezte, a nettó haszonkulcsot pedig komolyan befolyásolta ez a bonyolult helyzet. A 2018. április 1. és 2019. március 31. közötti japán üzleti évben ismét rekord profitot elérő, és az idei évre vonatkozóan is optimista várakozásokkal rendelkező Toyota ugyanakkor sikerrel vette ezt az időszakot is. A 2019 első negyedévében elért 3,69 milliárd Eurós profittal továbbra is a Lexus prémium márkát, a Daihatsu budget márkát és a Hino teherautó/buszmárkát is jegyző és környezetbarát hibrid elektromos modelljei sosem látott sikerének köszönhetően a zöld autózás szinonimájává váló japán autógyártó a világ legnyereségesebbje.

A JATO tanulmánya 28 autógyár első negyedéves eredményeit elemzi, de nem használja fel az olyan kínai vállalatok adatait, amelyek más külföldi cégekkel működnek együtt, mivel az eredményeket ezek a vegyesvállalatok saját vállalatuk eredményeivel együtt kezelik. A szóban forgó cégek a Dongfeng Motors, a BYD, a SAIC, a BAIC, a GAC, a Chang’An, Zotye, a JAC és a Chery. A tanulmány azonban magában foglalja a JAC Motors, a Foton Motors és a Great Wall Motors eredményeit. A Geely azért nem része ennek a felsorolásnak, mert ők augusztusig nem közlik az első negyedév pénzügyi adatait.

Összbevétel: iparági 448,6 milliárd euró, élen a Toyota

A tanulmányban szereplő 28 autógyártó összesen 448, 6 milliárd Eurós bevételt könyvelt el az év első három hónapjában, ami azonos árfolyammal számolva 0,1 százalékkal magasabb, mint 2018 ugyanezen időszakában volt. Ez azt jelenti, hogy az iparág munkanaponként 7,01 milliárd, munkaóránként pedig 876 millió Euróért értékesített. Ez a 2018-as napi 6, 90 milliárd euróhoz képest emelkedést mutat. Annak ellenére, hogy a bevétel stabil, az autógyártók együtt kevesebb autót adtak el, mint 2018 első negyedévében. A 28 autógyártó összesen 20,23 millió járművet (személyautó, kisteherautó, kamion) értékesített, ami 861.000 darabbal, azaz 4,1 százalékkal marad el a tavalyi év azonos időszakától. A bevétel és az eladott darabszám közötti különbség ugyanakkor azt mutatja, hogy a problémák ellenére az autógyártók sikeresen emelték a járművek árát. A számok alapján az egy autóra vetített átlagos egységár a tavalyihoz képest 21.245 Euróról 22.168 Euróra nőtt 2019 első három hónapjában. Az emelkedő bevételre, illetve egységárra magyarázatként szolgál az eladott SUV-k számának növekedése. A tendencián enyhén változtat a brazil, az indiai és néhány dél-ázsiai piac, ahol általában kisebb és olcsóbb járművekre van igény. Bevételek tekintetében egyértelműen a Toyota vitte a prímet, a 448,6 milliárd Eurós összbevétel 13,9%-át, azaz 62,35 milliárd Eurós bevételt jegyezve. Ennek oka, hogy szemben az iparági trendekkel, a Toyota összesített globális eladásai nem csökkentek: a világelső autógyártó január és március között 0,3%-al növelni tudta értékesítéseit. Ez összesen 2.602.452 új autó értékesítését jelenti 2019 első negyedévében. Márkánként ez 2.143.943 Toyotát (0,1%-os növekedés), 169.431 Lexust (2%-os növekedés), 240.455 Daiahtsut (1,6%-os növekedés) és 48.623 Hinot (1,2%-os csökkenés) jelent.