Egy évvel halasztják az autósport olimpiát

     Egy évvel elhalasztják az idén októberre tervezett Motorsport Games elnevezésű “autósport olimpiát”, melynek helyszíne a franciaországi Marseille és a Paul Ricard versenypálya marad, új dátuma pedig 2021. október 22-24.

    A szervező Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) és a technikai, műszaki támogatást nyújtó SRO Motorsports Group keddi közös közleménye szerint a halasztásra a koronavírus-járvány miatt kerül sor, ugyanakkor miután a nemzeti sportági szövetségeknek is át kell tervezniük az idei versenynaptárukat, az egyéves csúsztatás biztosítja azt is, hogy a rendezvény nem kerül azonos időpontra más eseménnyel.


    “A halasztás lehetőséget ad a nemzeti szövetségeknek, a csapatoknak és az SRO-nak is, hogy még jobban fel tudjon készülni az eseményre” – idézte a közlemény Jean Todtot, az FIA elnökét.


    A szervezők január végén számoltak be arról, hogy a tavaly novemberben Rómában és környékén rendezett első Motorsport Games után a másodikra Marseille-ben és a fennállásának 50. évfordulóját az idén ünneplő Paul Ricard versenypályán kerül majd sor. Március elején az is kiderült, hogy a tavalyi hat helyett az idén már 15 szakágban küzdenek meg az érmekért és az összetett győzelemért járó trófeáért a nemzetüket képviselő versenyzők. A keddi közleményben az áll, hogy a szakágak számát nem érinti a halasztás, az esemény jövőre az idei évre tervezett módon valósul meg.


    “Sajnáljuk, de értjük és megértjük az FIA döntését, ebben az időszakban nehéz lenne minőségi nemzeti válogatóversenyeket rendezni, ugyanakkor így több időnk és lehetőségünk marad arra, hogy jövőre minél több szakágban vehessünk részt, és minden kategóriában a legjobb magyar versenyzőket indíthassuk” – nyilatkozta az MTI-nek Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke.


    A tavaly november elején rendezett első Motorsport Games-en hat kategóriában állt rajthoz 49 ország 192 versenyzője. A Róma mellett elhelyezkedő Vallelungában GT, túraautó, Forma-4, drift, gokart szlalom és szimulátor géposztályban versenyeztek a résztvevők, az éremtáblázat élén pedig Oroszország végzett egy arany- és két bronzéremmel, így az övé lett az összetett sikerért járó trófea is. A magyarok öt szakágban indultak, a legjobban Tóth László szerepelt a Forma-4-esek versenyein, melyeken negyedik, valamint hetedik lett a 19 fős mezőnyben.