Kínában már elérhető az elektromos Lexus UX 300e
Április végétől hivatalosan is megvásárolható a Lexus UX 300e. A tisztán elektromos crossover értékesítése az eredeti tervek szerint Kínában veszi kezdetét.
Április végétől hivatalosan is megvásárolható a Lexus UX 300e. A tisztán elektromos crossover értékesítése az eredeti tervek szerint Kínában veszi kezdetét.
Pontosan fél évvel azután, hogy a 2019-es Tokiói Autószalonon meghirdette ambiciózus elektromos programját, a Lexus megkezdi az UX 300 városi szabadidőjármű akkumulátoros elektromos változatának forgalmazását. A tavaly novemberben, a Kantoni Autószalonon bemutatott Lexus UX 300e az akkori bejelentéssel összhangban először Kínában lesz kapható. Ezzel útjára indul az a program, amelynek eredményeként 2025-re minden egyes Lexus típus elérhető lesz részben vagy teljesen villamosított hajtáslánccal; a Lexus előzetes kalkulációi szerint ezek forgalma idővel meghaladja a belső égésű motorral szerelt variánsok iránti keresletet.
Az UX 300e az akkumulátoros elektromos járművek (BEV) között ritkaságszámba menő módon nem hirdeti megjelenésével, hogy üzemideje 100 százalékában emissziómentesen képes közlekedni. Ugyanazt a finom rácsozatú hűtőmaszkot alkalmazza, mint a többi modellváltozat, így csak a hátsó oldalajtón elhelyezett Electric felirat, a csomagtérfedélre illesztett típusjelzés, valamint természetesen a kipufogócső hiánya segít azonosítani az elektromos crossovert.
Különleges megoldás, hogy a tervezők kettéválasztották a váltóáramú normál töltő, illetve az egyenáramú gyors- és villámtöltő csatlakozóját: ezeket a hátsó kerékdob felett, két oldalt (a hagyományos üzemanyagtöltő nyílás helyén, illetve azzal átellenben) helyezték el.
Az UX modern padlólemezét eleve úgy fejlesztették, hogy az akkumulátor-csomagokat a padló alá lehessen beépíteni, méghozzá szerkezeti elemként. Ennek köszönhetően az autó tömegközéppontja mélyebbre került, szerkezeti szilárdsága pedig még tovább javult – ezek a változások jobb stabilitással, pontosabb vezethetőséggel ruházzák fel a modellt. Az eleve csendesen működő hajtáslánc mellett extra hangszigetelést kapott az elektromos típus, így különösen halk lett. A külvilág zajait aktív hangszabályozó rendszer (ASC) közvetíti az utasoknak, még természetközelibbé téve az utazás élményét.
A nagykapacitású lítium-ion akkumulátorcsomag kapacitása 54,3 kWh, ami mintegy 400 kilométeres hatótávolságot tesz lehetővé; a legnagyobb töltési teljesítmény 50 kW. A tradicionális motortérben elhelyezett, első kerekeket hajtó villanymotor maximális teljesítménye 150 kW (204 LE), a legnagyobb forgatónyomaték 300 Nm. A villanyautóknál és a hibrid járműveknél megszokott módon a motor a lassításban is fontos szerepet játszik, a regeneratív motorfék erősségét négy fokozatban szabályozhatja a vezető.
A Lexus UX 300e-vel párhuzamosan a Toyota első villanyautója, a C-HR EV, valamint annak ikertestvére, a Toyota-FAW Izoa EV is megjelenik a kínai piacon. A következő öt év során nem kevesebb mint tíz tisztán elektromos modellre számíthatunk a két márkától; ezek eladásai az évtized végére a számítások szerint elérik az 5,5 milliót. A Lexus UX 300e az eredeti tervek szerint még idén megérkezhet Európába; a Toyota C-HR EV óvilági megjelenéséről még nincsenek pontos információk.
Fotók: Lexus, Toyota
Kiadta a Smarter Média Kommunikációs Ügynökség