Sok a károsultja a nemzetközi autólopásoknak

Minden évben több olyan eset is nyilvánosságra kerül, amikor egy mit sem sejtő tulajdonos autóját lefoglalják, mert kiderül róla, hogy hosszú ideje körözi valamelyik nyugati ország rendőrsége – írtuk egy korábbi posztunkban. Mindez ismét bekövetkezett, mégpedig egy 19 gyanúsítottra és 96 lefoglalt járműre kiterjedő ügyben.

Büntetőeljárást folyik 11 magyar, öt olasz, két román és egy líbiai férfival szemben, akik egy magyarországi székhelyű bűnelkövető-csoport tagjaiként külföldről származó gépkocsikat szállítottak Magyarországra, majd azokat itt értékesítették. Az elkövetők számítógépein talált adatok alapján további 89 autót azonosítottak, amelyek nem Magyarországon, hanem Európa-szerte kerültek újra forgalomba. Ugyanez a bűnözői csoport hozta őket Olaszországból, és mindegyiket alvázszám alapján körözi az olasz rendőrség.

lop3.jpg

A Magyarországra hozott járművek nagy része Olaszországból származott, de voltak, amelyeket Németországból, Franciaországból, Szlovákiából lovasítottak meg.

A személyautókat és mezőgazdasági munkagépeket a származási országban ellopták, valamint kölcsönbe vagy lízingbe vették, majd a bérleti- és lízingdíjat nem fizették meg utánuk. Sok esetben az így eltulajdonított gépjárművek, munkagépek alvázszámát át is ütötték, az autókat a forgalomba hozatal érdekében pedig hamis iratokkal látták el. Egyes esetekben még azzal nehezítették meg a jármű nyomon követését, hogy a hamis papírokkal kicsalt járműveket Németországban ideiglenesen forgalomba helyeztették, így azok már német kiviteli okmányokkal és ideiglenes hatósági jelzéssel érkeztek hazánkba. 

lop4.jpg

Lefoglalták a megtalált járműveket

A magyar rendőrök által folytatott nyomozás külföldi szálai miatt az ügybe az Europolon keresztül bekapcsolódtak a német és olasz nyomozók is, majd együttműködési megállapodás alapján közös nyomozócsoportot hoztak létre. A hatékony és konstruktív kooperációnak köszönhetően sikerült a bűnbanda valamennyi tagját elfogni, és 96 járművet – köztük 78 személygépkocsit, 16 mezőgazdasági vontatót és építőipari munkagépet, valamint két kamiont – lefoglalni.

Magyarországról nyugatra is vittek lopott autókat

A nyomozás során arra is fény derült, hogy a lopott járművek szállítása korántsem volt egyirányú. Egy nemzetközi autókölcsönző hálózat magyarországi telephelyéről 45 bérelt autót külföldre vittek, és Európa-szerte próbálták értékesíteni. Ezek közül a 43 gépkocsit a schengeni körözési rendszer alapján sikerült visszaszerezni, de kettő már csak darabokban érkezett vissza Olaszországból.

lop5.jpg

A bűnbanda terhére számos bűncselekmény elkövetése róható: különösen nagy értékre elkövetett orgazdaság, jelentős értékre elkövetett sikkasztás, valamint egyedi azonosító jellel visszaélés és közokirat-hamisítások.