MINI STRIP (1.)

Fenntartható formatervezés meglepő csavarral, Paul Smith tervei alapján

A Paul Smith-szel közösen megalkotott MINI STRIP augusztus 12-én, Londonban ünnepelte világpremierjét. A különleges, egyedi tervezésű modell a MINI és Paul Smith 2020 novemberében bejelentett együttműködésének gyümölcse, mely során a két ikonikus brit márka hónapokon át folytatott eszmecserét a fenntartható tervezésről. Az „egyszerűség, átláthatóság és fenntarthatóság” jegyében született modell inspiráló ötletekkel szolgálhat egy fenntarthatóbb autóipar számára.

FOTÓK >>>

Ahogy a MINI STRIP neve is sugallja, a tervezés a háromajtós MINI Cooper SE teljes lecsupaszításával kezdődött, hogy a tervezés a strukturális alapoktól kezdődhessen. Ezt követően csak olyan alkatrészeket adtak hozzá a felépítményhez – szem előtt tartva a fenntarthatóságot –, amelyek a tervező szerint feltétlenül szükségesek.

„Számomra a MINI STRIP bámulatosan példázza azt, hogy a MINI és Paul Smith hasonlóan merész módon gondolkodik a jövőről, az innováció és a design tekintetében – együttműködve pedig még többre vagyunk képesek. Paul már a tervezési folyamat elején rendkívül érdekes kérdéseket vetett fel, köszönhetően az autóipartól független és ezért újszerű nézőpontjának. Igazán büszkék vagyunk arra, hogy közös erővel ilyen karakteres eredményre jutottunk” – nyilatkozta Oliver Heilmer, a MINI Design vezetője.

A külső nézőpont fontos inspirációforrás

A MINI mindig is fogékony volt az univerzumán túl működő perspektívákra, hiszen azok segítik a márkát élesebb képet alkotni önmagáról, valamint arról, hogy hogyan reagál a kihívásokra. A kerékpárokért, a könyvekért és egy sor egyébért rajongó divattervezőként Paul Smith olyan kérdésekkel állt elő, amelyek új lendületet adtak a megszokott határok átlépéséhez. „Hihetetlenül hálás vagyok a lehetőségért, hogy újragondolhattuk az ikonikus MINI-t” – szögezte le Paul Smith. „Ismerem és szeretem a jelenlegi modellt, de tisztelettel adózva a múltnak, a jövőbe tekintve, valami igazán különlegeset sikerült létrehoznunk. Kiváltságosnak érzem magam, amiért a MINI csapata megadta nekem azt a bizalmat és a szabadságot, amellyel merőben új irányból közelíthettük meg az autótervezés folyamatát. Úgy vélem, hogy a közös erőfeszítéseink nyomán teljesen egyedi eredményre jutottunk: visszatértünk az alapokhoz, megszabadultunk mindentől, ami elhagyható és teljesen lecsupaszítottuk az autót.”

A koncepció: a tökéletes tökéletlenség

A közös tervezési folyamat alapelve a minimalizmusra való törekvés volt, megcélozva egy kifinomult, friss, szokatlan formavilágot. A háromajtós MINI Cooper SE külsejét számtalan egyedi megoldás varázsolja teljesen egyedivé. Különösen jellegzetes a nyersanyagok jelenléte: a csupasz karosszériát nem fedi színes festék, csupán egy vékony átlátszó bevonat, amely a korrózió ellen nyújt védelmet. A horganyzott acéllemezeken tudatosan meghagyták a gyári csiszolás nyomait, hogy azzal az autót, mint funkcionális tárgyat, és mint a mindennapi élet robosztus társát azonosítsák. A szándékosan durva kikészítés Paul Smith szerint a „tökéletes tökéletlenség” megtestesítője.