Kiss megállíthatatlan, Szlovákiában is mindent megnyert

    

A szombati teljesítményét megismételve vasárnap sem talált legyőzőre az időmérő edzésen és az azt követő két futamon a címvédő és ötszörös Európa-bajnok Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Eb idei második, Slovakiaringen rendezett fordulóján.

    A 39 éves szombathelyi pilóta vasárnap reggel is megszerezte a pole pozíciót a magyar-szlovák határ közelében, Diósförgepatonyban található pályán, majd a nap első – a hétvége harmadik – versenyén rajt-cél győzelmet aratott.


    A vasárnapi második – részben fordított rajtrácsos – viadalt Kissnek a nyolcadik pozícióból kellett kezdenie, de a riválisok megint nem tudták feltartóztatni, körről körre javított a helyezésén, a hatodik kört pedig már az élen kezdhette és a leintésig nem hibázott.


    Kiss így egymás után másodszor nyert meg mindent az adott hétvégén, a két héttel ezelőtti, Misanóban rendezett állomáson ugyanis szintén a maximálisan megszerezhető hatvan pontot gyűjtött be. Ez a bravúr a versenysorozat történetében korábban még senkinek nem sikerült.


    A címvédő megállíthatatlanul száguld hatodik Eb-diadala felé, az összetettben két forduló után 120 pontot gyűjtve áll az élen. Második a németek hatszoros Eb-győztese, Jochen Hahn 87 ponttal, harmadik pedig a szintén német Sascha Lenz 73-mal.


    A gyorsasági kamion Eb két hét múlva, Belgiumban folytatódik.