Spában is dobogóra állt Losonczy Levente a TCR Europe-ban

Idei harmadik dobogós helyezését szerezte meg a túraautós TCR Europe sorozatnak, azaz a kategória Európa-bajnokságának Spa-Francorchamps-ban rendezett szombati második futamán Losonczy Levente. Az ALM Motorsport magyar versenyzője a legendás pályán harmadikként ért célba a kilenckörös versenyen, ugyanakkor ebből később még második hely is lehet, ha a versenybíróság, vagy a nemzetközi szövetség (FIA) utólagosan úgy dönt, hogy kizárja a Losonczyt szabálytalanul előző riválist.

A Honda Civic-kel versenyző Losonczy a péntek kora délután rendezett időmérő edzésen az ugyanazon a napon sorra került első futamra a kilencedik pozíciót szerezte meg, ez pedig azt is jelentette, hogy a szombati második versenyen a második helyről rajtolhat majd.

„Nehezebb szabadedzéseink voltak, mert nem nagyon találtuk a számomra megfelelő beállítást, így aztán az időmérőnek is kicsit úgy vágtunk neki, mintha az ismeretlenbe ugornánk, de sikerült megtalálni egy nagyjából kompromisszumos megoldást. A Q1 jól sikerült, aztán viszont eleredt az eső, mi pedig száraz beállítással mentünk, úgyhogy a Q2-ben nem volt valós esély a jó pozícióra, de így a második futamra jó lett a rajthelyem” – elevenítette fel a történteket Losonczy Levente.

A 21 éves versenyző az első futamot majdnem már az első körben kénytelen volt feladni, de sikerült elkerülnie egy ütközést, így viszont a 11. helyen végzett.

„Már rögtön az első kanyarban el kellett kerülnöm egy balesetet, emiatt sokat visszaestem, de megóvtam az autót, mert egyébként is a második futamra koncentráltunk” – nyilatkozta Losonczy.

A szombat kora délután rendezett második versenyre a csapattal közösen változtattak az autó beállításán, ezt rögtön versenykörülmények között kellett kitapasztalnia Losonczynak, aki azonban így is kiváló futamot teljesített, végül pedig dobogóra állhatott.

„A rajtom jó volt, az első kanyar után még vezettem is, de alkalmazkodnom kellett a módosított beállításokhoz, ezért az elején egy kicsit lassabb voltam, mint a csapattársam, viszont így is el tudtunk jönni az első és a második helyen úgy, hogy ő vezetett. Igyekeztem az övéhez hasonló tempót diktálni és vele maradni, de a harmadik, vagy a negyedik körben az Eau Rouge után szélárnyékból érkezve megelőztek, ezt viszont pályán kívül tette az ellenfelem. A csapat jelezte ezt a versenybíróságnak, amely közölte, hogy vissza kell adnia a pozíciót, vagy pedig kizárják. Ennek ellenére nem engedett el, nem kaptam tőle vissza a második helyet és egyelőre utólagos büntetést sem kapott. Meglátjuk, hogy később lesz-e ebben az ügyben fejlemény. Köszönöm a csapatnak a fantasztikus munkát, amit ezen a hétvégén is végzett, és külön köszönöm Esteban Guerrierinek a sok tanácsot és segítséget, rengeteget köszönhetek neki” – tette még hozzáa versenyző, aki az év elején bekerült a JAS Motorsport által működtetett, úgynevezett Driver Development Programba (DDP). Ennek keretében számos, az autóversenyzéshez szorosan kapcsolódó területen fejlődhet, miközben fejlesztőpilótája a JAS által üzemeltetett versenyautóknak is.

Losonczy Levente így négy forduló, azaz nyolc verseny után 177 ponttal az összetett hetedik helyén áll, az ALM Motorsport pedig vezeti a csapatok pontversenyét.

A TCR Europe idénye szeptember elején Brnóban folytatódik.

Tudtad?