A Blaha Lujza téren takarított partnereivel a BKK

Tisztább megállók, fokozott rendőri jelenlét, segítségnyújtás a rászorulóknak – a BKK, a BRFK és a fővárosi cégek munkatársai ezúttal a Blaha Lujza téren tartottak összehangolt köztisztasági és közrendvédelmi műveletet.

A BKK elkötelezett amellett, hogy a fővárosi tulajdonú közszolgáltatókkal, valamint az állami és civil szervezetekkel szorosan együttműködve élhetőbbé tegye Budapestet. Ezért a rendszeres takarításon felül 2021-től folyamatosan kezdeményezi egy-egy forgalmas közterület soron kívüli rendezését és ellenőrzését. A következő alkalom július 18-án lesz, amikor a Batthyány teret és környékét tisztítják meg.

A BKK forgalmas köztereket érintő, mindennapi alapfeladatokon felüli kezdeményezésének célja, hogy a fővárosban közlekedők tisztább környezetben utazzanak, valamint nagyobb biztonságban érezzék magukat. Az összehangolt köztisztasági és közrendvédelmi együttműködés július 4-i helyszíne a Blaha Lujza tér volt: a csütörtöki kezdeményezésnek köszönhetően megtisztult a tér és környezete.

  • Tisztább megállók: a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Köztisztasági és FŐKERT Kertészeti Divíziók, valamint a BKV Zrt. munkatársai az egyéb napi teendőiken felül kitakarították a metróaluljárót, valamint a területen lévő busz- és villamosmegállókat.
  • Fokozott rendőri jelenlét: a Budapesti Rendőr-főkapitányság – a főváros forgalmas közterületeihez hasonlóan – nagyobb erővel volt jelen a helyszínen.
  • Szigorú közterületi ellenőrzés: az összehangolt munkából kivették részüket a rendészeti tevékenységet végző Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) és a Józsefvárosi Közterület-felügyelet munkatársai, akik a rendőrökhöz hasonlóan vissza-visszatérve ellenőrizték a környéket.
  • Segítségnyújtás a rászorulóknak: az együttműködés sikerét támogatták a Menhely Alapítvány Diszpécser Szolgálatának munkatársai, akik szükség esetén a területileg illetékes utcai szolgálat közreműködésével nyújtottak segítséget a rászorulóknak.

Közös érdek Budapest tisztán tartása

A BKK folyamatosan kezdeményezi a rendszeres takarításon felül egy-egy forgalmas közterület rendezését és ellenőrzését. Az összehangolt köztisztasági és közrendvédelmi kezdeményezés során a fővárosi közműcégek, a rendőrség munkatársai és a civilek március és október között havonta két vagy három alkalommal jelennek meg egy-egy fontosabb csomópontban.

Idén eddig összesen 9 helyszínen volt rendkívüli nagytakarítás:

  • Határ út metróállomás,
  • Kelenföld vasútállomás,
  • KÖKI,
  • Déli pályaudvar,
  • Népliget,
  • Kőbánya alsó vasútállomás,
  • Kálvin tér,
  • Keleti pályaudvar, valamint
  • Blaha Lujza tér.

Július 18-án, csütörtökön a Batthyány tér következik, augusztusban előreláthatóan a Göncz Árpád városközpont, a Nyugati pályaudvar és újra a KÖKI lesz a helyszín.

Budapest tisztán tartása többszereplős feladat, amelyből a főváros vállalatai és az egyes kerületi önkormányzatok mellett az ingatlantulajdonosoknak, valamint a lakosságnak is ki kell vennie a részét. A főváros közbiztonságának és köztisztaságának fenntartása közös érdek; a lakosok, illetve az ott közlekedők együttműködése és odafigyelése egyaránt fontos.

Egész évben folyamatos a buszsáv-, a járat- és a taxiellenőrzés

A Budapest tisztaságát és biztonságát célzó BKK-kampány a köztisztasági és közrendvédelmi kezdeményezésen túl a buszsávok és a járatok rendszeres ellenőrzését is magában foglalja, sőt a BKK és a Budapesti Rendőr-főkapitányság stratégiai együttműködése kiterjed a Budapest közigazgatási területén szolgáltatást nyújtó taxik, illetve az engedéllyel vagy az engedély nélkül személyszállítási feladatokat végző személygépkocsik ellenőrzésére is.

A részt vevő felek kiemelten kezelik a fővárosi közösségi közlekedést igénybe vevők biztonságát: július 4-én – a Blaha Lujza teret is érintve – a 4-es és a 6-os villamos vonalát, a megállókat, valamint azok környezetét ellenőrizték. A BRFK, a FÖRI, a BKV és a BKK munkatársai – a mindennapi alapfeladataikon felül – legutóbb kiemelten ellenőrizték a Blaha Lujza tértől Pesterzsébetig közlekedő 99-es buszt és megállóit.

Budapesti Közlekedési Központ

Tudtad?