Wieszt Jankó harmadik a vb-futamon Nyirádon

     A harmadik helyen végzett Wieszt Jankó a Magyarországon első alkalommal sorra kerülő ralikrossz világbajnoki versenyhétvége szombati első napján rendezett döntőben.

    A Korda Racing által felkészített Renault Mégane típusú versenyautóval induló hazai pilóta a két szombati előfutam után a harmadik helyen állt a kilenc indulót felvonultató vb-viadalon, majd a délutáni elődöntős futamában harmadik lett, így jutott be a fináléba. A döntőt a finn Niclas Grönholm nyerte, másodikként a norvég Ole Christian Veiby zárt.


    A világbajnoki fordulóval azonos helyszínen és időpontban az Európa-bajnokság aktuális fordulóját is megtartják a Nyirád Racing Centerben.


    A kontinensbajnokság két kategóriájában szombaton két előfutamot rendeztek, ezeket követően az Euro RX1-ben Koncseg Zoltán a legjobb magyar, ő a negyedik helyen áll. Antal István a hatodik, Mózer Márk a hetedik, Kárai Tamás a kilencedik, Benyó Máté a 10., Mózer Attila a 12., Kiss László a 14., Held Zoltán pedig az utolsó, 17. helyről várja a vasárnapi folytatást.


    Az Euro RX3-as géposztályban két előfutam után az ötödik helyen álló Szabó Krisztián a legjobb magyar, míg Trepák Andor a hatodik, Ferjáncz András a 11., Végh Tamás a 12., Kovács Sámuel a 13., Körmöczi Balázs pedig a 14., utolsó helyen áll.


    Vasárnap a világbajnoki mezőnynek újabb előfutamokat, elődöntőket, majd finálét rendeznek Nyirádon, az Eb mindkét kategóriájában pedig a harmadik és negyedik előfutamot, valamint az elődöntőket és a döntőket bonyolítják le.

https://miazablogger.hu/parizs-2024

Tudtad?