Kevesebb halálos balesetben többen vesztették életüket

Június végéig 189-re csökkent a tavalyi első félévi 193-ról a halálos kimenetelű közlekedési balesetek száma, azonban egyáltalán nem örülhetünk, mert a kevesebb balesetben héttel többen, 218-an haltak meg.

Ráadásul egy év alatt jelentősen több lett a személyi sérüléses közlekedési baleset: a tavalyi hathavi 6383-mal szemben 6818.

Közúti közlekedési balesetek során súlyosan sérültek száma is 2013-ról 2099-re nőtt, miközben több lett a súlyos sérüléses közúti közlekedési baleset is: a tavalyi hathavi 1779-cel szemben 1893.

Öröm az ürömben, hogy harmadik éve csökkent az ittasan okozott személyi sérüléses balesetek száma: amíg 2022 első félévében még 575 esetet regisztráltak, a tavalyi azonos időszakban pedig 466-ot, addig idén már csak 398-at. Így az ittasan okozott személysérüléses közúti közlekedési balesetek százalékos aránya a következőképpen alakult: 8,4, 7,3, 6,8. Így tehát s az ittas vezetés nem is szerepel a személysérüléses közúti közlekedési balesetek leggyakoribb okai között.

Ezt a listát ugyan már nem a gyorshajtás vezeti, hanem az elsőbbségi jog meg nem adása, amit a gyorshajtás, valamint a szabálytalan kanyarodás követ.

A személysérüléses közúti közlekedési baleseteket kétharmadát a személygépkocsik okozzák, egytizedét a kerékpárosok, de egyáltalán nem a sor végén szerepelnek a maguk 3 százalékra kerekített 235 és 178 esetével a segédmotoros kerékpárok, valamint az olyan „mikromobilitási eszközök”, mint a rollerek.

dasblog

FRISS PARALIMPIAI HÍREINK >>>

Tudtad?