Maximális pontszámmal zárta a Chile-ralit a Toyota Gazoo Racing

A szezon utolsó murvás raliversenyén a szemerkélő eső és a sűrű köd sem állította meg Kalle Rovanperät, aki Elfyn Evansszel karöltve kettős győzelmet aratott Dél-Amerikában.

Az összesített kettős győzelem mellett a Toyota gyári csapata annak is örülhetett, hogy az első három helyet is megszerezte az idén bevezetett, különálló szupervasárnapi értékelésben, és a rali végi Power Stage-en is a két leggyorsabb időt autózta, amivel sok bónusz pontot gyűjtött. A TGR-WRT az első olyan csapat lett, amely a 2024-re bevezetett új pontrendszerben a maximálisan megszerezhető 55 gyártói pontot szerezte meg. Így két versennyel a szezon vége előtt megmaradt az esélye mindkét világbajnoki címre, a gyártók között például 35-ről 17 pontra csökkent a lemaradása. 

Az idén nem teljes szezont futó Rovanperä pénteken még nem találta a ritmust, azonban szombaton, a sűrű ködben bátran vezetve átvette a vezetést Evanstől, amit utána már nem is engedett ki a kezei közül. A vasárnapi utolsó, négy gyorsaságiból álló nap a szombaton tapasztalt nehéz körülmények folytatását hozta a Concepcióntól délre fekvő Biobío régió hegyein, ráadásul még sárral is meg kellett küzdenie a pilótáknak a kis látótávolság mellett.

Rovanperä 15,1 másodperces előnnyel kezdte az utolsó napot Evans előtt, aztán az első két gyorsaságin tovább növelte a különbséget. A Power Stage-en is a legjobb volt a pálya kétharmadánál (0,5 mp különbséggel), de a végén kissé szélesen vett egy balkanyart, emiatt 0,1 másodperccel kikapott Ogier-től, de ez nem befolyásolta azt, hogy megszerezze szezonbeli negyedik és a karrierje során a 15. győzelmét. A 24. születésnapját október 1-jén ünneplő finn ezzel utolérte a kétszeres világbajnok Carlos Sainzot abban, hogy a legtöbb győzelmet szerezték a rali-világbajnokságon a Toyotának.

A Chile-rali nagy vesztese Sébastien Ogier, aki a nyers tempója alapján a legjobban megérdemelte volna a győzelmet. A kilencedik egyéni vb-címéért küzdő francia pénteken végig a határon autózott, ami végül nem sült el jól: egy jobbkanyarban kisodródott, és az út menti rézsű leütötte az autója bal hátsó felnijéről a gumit, így meg kellett állnia kereket cserélni, amivel közel két percet vesztett. Szombaton meg egy hatalmas kőre hajtott rá a GR Yaris jobb első kerekével, amitől eltört a kormányösszekötőt tartó csavar, és a GR Yaris irányíthatatlanná vált. De Ogier vasárnap kihasználta, hogy a saras pályákon az első rajtpozíció előnyt jelent, és megnyerte mind a négy gyorsaságit, köztük a Power Stage-et is, így a maximális 12 pontot gyűjtötte, és megmaradt az elméleti esélye az egyéni vb-címre. Jelenleg 41 pont a lemaradása Thierry Neuville mögött, de még 60-at lehet gyűjteni a hátralévő két aszfaltos versenyen.

Elfyn Evans az idei szezonban ötödik alkalommal állhatott dobogóra, de továbbra sem jött össze a győzelem számára. Pedig péntek délelőtt még úgy tűnt, hogy meglehet az első idei siker, amikor a kedvező rajtpozíciót kihasználva átvette a rali vezetését. Szombat délután azonban megérkezett a sűrű köd, amely nem ízlett neki. A walesi pilóta a szupervasárnapon a harmadik, a Power Stage-en az ötödik helyet szerezte meg, így összesen 21 pontot gyűjtött, a 28 pontos Rovanperät leszámítva a legtöbbet a mezőnyből. Így megmaradt a matematikai esélye az egyéni vb-címre, bár a hátránya 46 pont.

A WRC2-ből felhozott finn tehetség, Sami Pajari a hatodik helyen végzett a fehér GR Yarisszal a második Rally1-es versenyén. Remekül kezdte a ralit, péntek este mindössze 12,2 másodperccel volt lemaradva a vezető Evanstól, és a negyedik helyen zárt. Amikor aztán a körülmények nehezebbé váltak, érett hozzáállásról tett tanúbizonyságot, mivel a határok feszegetése helyett inkább az értékes tapasztalatok gyűjtésére és a célba érésre koncentrált. Pajari a következő versenyen, a Közép-Európa-ralin újabb lehetőséget kap arra, hogy a Rally1-es tapasztalatait gyarapítsa, és még így is megszerezheti a WRC2-es bajnoki címet az idén debütált GR Yaris Rally2-essel a szezonzáró versenyen Japánban.

Nyilatkozatok:

Kalle Rovanperä:

„Kemény hétvége volt, tényleg meg kellett küzdeni az első helyért. Nem volt olyan pontja a versenynek, amikor könnyű dolgunk lett volna az időjárás és az egyéb dolgok miatt, de jó munkát végeztünk. Pénteken nem éreztem magam olyan kényelmesen az autóban, de nagy hibák nélkül sikerült végigmennünk, és amikor a körülmények nehezebbé váltak, nagy különbségeket tudtunk kialakítani. Fontos volt, hogy ma is keményen nyomjuk a gázt, így a csapattársainkkal együtt fontos pontokat szereztünk a gyártók bajnokságában, aminek nagyon örülhetünk. Köszönet a csapatnak, mert az autó nagyon erős volt ezen a hétvégén.”

Jari-Matti Latvala (csapatfőnök):

„Igazán jó érzés, hogy végre összejött egy tökéletes vasárnap, különösen az elmúlt két verseny utolsó napjain érkezett megsemmisítő csapások után. A versenyzőink ma nagyszerű munkát végeztek, az utolsó szakasz végéig keményen nyomták. Ez az eredmény az egész csapatnak lendületet és extra motivációt ad a hátralévő két versenyre. Kalle és Elfyn is nagyon jól vezetett egész hétvégén, bármelyikük megérdemelte volna a győzelmet. Seb minden szakaszon nagyon jó időt ment, és a mai gyorsaságának és küzdőszellemének köszönhetően nagyon fontos pontokat szereztünk a gyártók bajnokságában. Végezetül Sami pontosan azt tette, amit kértünk tőle ezen a hétvégén: következetesen vezetett és érett teljesítményt nyújtva célba hozta az autót, egyre több tapasztalatot szerezve. Összességében ez egy igen pozitív rali volt számunkra.”

Végeredmény, Chile-rali:

1. Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) 2óra58p59.8mp
2. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +23.4mp
3. Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +43.9mp
4. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +1p01.1mp
5. Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Ford Puma Rally1 HYBRID) +2p02.7mp
6. Sami Pajari/Enni Mälkönen (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +2p39.7mp
7. Grégoire Munster/Louis Louka (Ford Puma Rally1 HYBRID) +2p47.7mp
8. Yohan Rossel/Florian Barral (Citroën C3 Rally2) +8p31.4mp
9. Nikolay Gryazin/Konstantin Aleksandrov (Citroën C3 Rally2) +8p48.7mp
10. Gus Greensmith/Jonas Andersson (Škoda Fabia RS Rally2) +8p52.1mp
36. Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +1ó27p03.1mp

Az egyéni világbajnokság állása:

1. Thierry Neuville 207 pont
2. Ott Tänak 178
3. Sébastien Ogier 166
4. Elfyn Evans 161
5. Adrien Fourmaux 140
6. Kalle Rovanperä 114
7. Kacuta Takamoto 80
8. Dani Sordo 44
9. Sami Pajari 41
10. Esapekka Lappi 33

A gyártói világbajnokság állása:

1. Hyundai Shell Mobis World Rally Team 482 pont
2. TOYOTA GAZOO Racing World Rally Team 465
3. M-Sport Ford World Rally Team 245

Fotók: Toyota Gazoo Racing

Kapcsolódó podcastok a PodCars és a Begurulva youtube, valamint videa csatornákon!