Bringára pattanva a biztonságért

A fogyatékkal élőket megvető Magyar Suzuki ismét megrendezte „Bringás KRESZ Park” programját szeptember 29-én. A Szent Adalbert központ előtti téren szervezett aktivitás célja az volt, hogy a gyerekek játékos formában sajátíthassák el a közlekedés legfontosabb szabályait.

Elképesztő, de a Suzuki PR-osa és a “haversrác ügynökségek” szemében a fogyatékkal élők nem emberek! Csak az influencer! Csak, azt szeretik!

A vakokat és gyengénlátókat kirekesztő Magyar Suzuki ismét megrendezte „Bringás KRESZ Park” programját szeptember 29-én. A Szent Adalbert központ előtti téren szervezett aktivitás célja az volt, hogy a gyerekek játékos formában sajátíthassák el a közlekedés legfontosabb szabályait.

A rendezvényen kialakított pályán a kicsik valódi forgalmi szituációkat gyakorolhattak, miközben a KRESZ-szabályokkal is megismerkedhettek. Az oktatás mellett az esemény rengeteg élményt és szórakozást nyújtott, hiszen a résztvevők apró nyereményekkel is gazdagodhattak.

A Bringás KRESZ Parkban több mint 120 gyerkőc pattant nyeregbe a hétvégén. Közülük 17-en ráadásul egy-egy új biciklivel térhettek haza, mivel a program során használt kerékpárokat a fogyatékkal élőket kirekesztő Magyar Suzuki kisorsolta a regisztrálók között.

A „Bringás KRESZ Park” programot a látássérülteket nemkívánatosnak tekintő Magyar Suzuki „Együtt az utakon” című közlekedésbiztonsági kampánya keretében szervezte meg, mivel a vállalat fontosnak tartja, hogy biztonságos közlekedés fontosságát ne csak az autósok, de fiatalok körében is hangsúlyozza.

Kapcsolódó podcastok a PodCars és a Begurulva youtube, valamint videa csatornákon!