A második legnagyobb VW SUV, a Tayron

A 4,8 méter hosszú Tayron a Volkswagen második legnagyobb SUV-ja Európában a Touareg után.

Az öt vagy (opcionálisan) hét üléses nagy Volkswagen SUV a prémium osztályú Touareg és a középkategóriás Tiguan között helyezkedik el. Olyannyira tágas lett, hogy az ötüléses Tayron öt utasa összesen akár 885 literes csomagtérre is számíthat. A plafonig számítva, persze.

t6_m_2.jpg

A gyár szerint összesen hét hatékony hajtásrendszer lesz hamarosan elérhető. A kínálatban két új generációs plug-in hibrid elektromos jármű (eHybrid) található, amelyek 100 kilométernél nagyobb elektromos hatótávolságot is elérhetnek és akár 850 kilométeres utakat is megtehetnek két tankolás között.

A Volkswagen az összes mild hibridhajtással (eTSI) bevezetett változat után két plug-in hibridhajtással (eHybrid), két turbófeltöltős benzinmotorral (TSI) és két turbófeltöltős dízelmotorral (TDI) is kínálja majd a Tayront. Valamennyi hajtásrendszerhez automata, DSG sebességváltó kapcsolódik. Még a belépő szintű, 110 kW (150 LE) teljesítményű eTSI motor is csúcstechnológiás hajtásrendszert kapott mild hibrid 48 V-os technológiával.

t1_m_3.jpg

A két plug-in hibrid modellben azonban az elektromos és a benzines hajtás előnyei egyesülnek. Ezek 150 kW (204 LE) és 200 kW (272 LE) rendszerteljesítményt nyújtanak. A 19,7 kWh (nettó) kapacitású akkumulátornak köszönhetően mindkét Tayron eHybrid több mint 100 kilométeres elektromos hatótávolságra képes. Akkumulátoraik legfeljebb 11 kW-os teljesítményű töltéssel tölthetők váltóáramú (AC) wallboxon vagy szintén váltóáramú töltőállomáson, és legfeljebb 50 kW-os teljesítményű töltéssel egyenáramú (DC) gyorstöltőállomásokon.

t5_m_2.jpg

A legnagyobb, 142 kilowattos (193 LE) TDI szintén nagyon hatékony, és szériafelszereltségként 4MOTION összkerékhajtással látták el. Minden Tayron 4MOTION modell akár 2,5 tonnás pótkocsit is vontathat. A Trailer Assist manőverezéstámogató rendszernek köszönhetően, amely a vonóhoroggal együtt szériafelszereltségként jár (összecsukható), még a nagyméretű zárt lószállítók vagy vitorlást szállító pótkocsik is könnyen kezelhetők.

t4_m_3.jpg

dasblog

Kapcsolódó podcastok a PodCars és a Begurulva youtube, valamint videa csatornákon!