Közösen tehetjük versenyképesebbé és fenntarthatóbbá Európát

Véget ért az idei TECHTOGETHER+ járműipari rendezvény, melynek keretében szakmai fórum, kiállítás és mérnökhallgatói verseny is zajlott.

Október 17-én rendezték meg a TECHTOGETHER+ kiállítást és konferenciát, mely közel 500 látogatót és 11 műszaki képzéssel is foglalkozó egyetem hallgatói csapatait vonzotta Zsámbékra, a Drivingcampre. A rendezvény keretében került sor az autopro.hu és a Magyar Gépjárműipari Egyesület (MAGE) közös szervezésében „Hatékonyság: a fejlődés és fenntarthatóság záloga” című konferenciára.

A konferenciát Kilián Csaba, a MAGE főtitkára és Dr. Nagy Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium Iparügyekért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg. A nyitóbeszédekben a járműipar globális kihívásairól és az európai versenyképességről esett szó, valamint Nagy Ádám ismertette a kormány elektromosautó-vásárlást ösztönző javaslatait.

A három szekcióból álló járműipari szakmai találkozón az automatizáció és a mesterséges intelligencia a termeléshatékonyság összefüggésében, a digitalizációs kihívások, valamint a fenntarthatóság és az ESG témákban hallhatattak előadásokat és szerezhettek az alkalmazkodáshoz nélkülözhetetlen információkat a résztvevők.

Az első részben a mesterséges intelligencia és az automatizálás volt a központi téma, amit az előadók történeti áttekintésben, a kollaboratív robotok szempontjából, valamint a munkaerőpiaci hatásokat figyelembevéve is bemutattak gondolatébresztő prezentációikban.

Nagy bajban az európai autóipar?

Az első szekciót lezáró kerekasztal-beszélgetésen Európa versenyképessége került terítékre. A különböző magyarországi OEM-ek és Tier 1-es beszállítók vezetői természetesen eltérő nézőpontból közelítettek a kérdéshez, abban viszont egyetértettek, hogy Európában egységesebb, határozottabb iránymutatásra lenne szükség a járműipar átalakulásában, valamint az oktatás erősítése is elengedhetetlen ahhoz, hogy Kínával és az USA-val tartható legyen a lépés az innováció terén.

Központban a digitalizáció

A második blokk szakmai előadói a digitális átalakulás különböző aspektusait vizsgálták, különös tekintettel az oktatás, a kreativitás és a gondolkodásmód összefüggéseire. A kerekasztal-beszélgetés nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező szakértői felhívták a figyelmet arra, miben más az automatizációhoz való hozzáállás az Egyesült Államokban, Nyugat-Európában és Magyarországon, valamint a generációs különbségekre is kitértek.

Nem gazdátlan, hanem mindannyiunk közös ügye az ESG

Az utolsó szekcióban a fenntarthatóságra koncentráltak az előadók: az akkumulátorgyártástól kezdve az ipari digitalizáción át egészen a pénzintézetek szempontjáig számos iparág és tevékenység nézőpontjából hallhatott elsőkézből származó információkat a közönség. Bár a különböző területek eltérő megközelítéseket követelnek meg, abban mindenki egyetértett, hogy közös ügyünk a fenntarthatóság még akkor is, ha sokszor nehéz eldönteni egy vállalaton belül, hogy melyik részleg szakterületéről van szó.

A konferencia szakmai színvonalát számtalan kiemelkedő előadó garantálta, köztük Garaba Ákos , a Jaguar Land Rover Hungary Kft. Mérnökségért felelős ügyvezető igazgatója, Les Zoltán, az Audi Hungaria Zrt. Járműgyártásért felelős igazgatósági tagja, Mészáros András, a Continental Veszprém Ügyvezető igazgatója, Szincsák Attila, a Denso Gyártó Magyarország Kft. Alelnöke, Halmos Gábor, az SMC Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, Enyedi Márta, a Universal Robots country menedzsere, Nyirő Ferenc, a Kontron Hungary Kft. Ipari digitalizációs üzletág vezetője, Simon András, a Siemens Zrt. ipari energiahatékonysági és fenntarthatósági szakértője, Pálla Csaba, a Siemens Zrt. Digital Industries divízió autóipari értékesítési vezetője, Nógrádi József a Trenkwalder Recruitment Kft. Kereskedelmi és marketing vezetője, Nemes Péter, a Ganzair Kompresszortechnika Kft. mérnökség vezetője, Juhos Lóránt Contemporary Amperex Technology Hungary Kft. (CATL) kormányzati kapcsolatok szakértője és még sokan mások.

Miskolci győzelem a mérnökhallgatói versenyen

A jövőt a Techtogether rendezvényeken az új technológiák mellett az egyetemi hallgatók képviselik, nem történt ez másként most sem. A különféle hajtású járműveket bemutató egyetemi csapatok legújabb fejlesztéseit láthatták az érdeklődők. A csapatok között zajló versenyt ebben az évben az Electric Racing Miskolc nyerte a 11 versenyző csapat közül. A második helyezett a BME Formula Racing Team, a harmadik pedig a BME Motorsport csapata lett.

A Techtogether mérnökhallgatói versenyre a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről, a Debreceni Egyetem Műszaki Karáról, az Eötvös Loránd Tudományegyetemről, az Óbudai Egyetemről, a Miskolci Egyetemről, a Széchenyi István Egyetemről és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemről érkeztek csapatok.

Kapcsolódó podcastok a PodCars és a Begurulva youtube, valamint videa csatornákon!