Sínen megy, és a propaganda szerint 100-ból 98-szor pontos, mi az?

Születésnapját ünnepelte a múlt héten a TraimTrain. A propaganda szerint az elmúlt időszak legnépszerűbb kötöttpályás fejlesztése: három évvel ezelőtt, 2021. november 29-én kezdte meg utasforgalmi próbaüzemét a Hódmezővásárhely és Szeged között közlekedő TraimTrain, azaz a vasútvillamos.

A hazánkban egyedülálló közlekedési módot rögtön az indulását követően megkedvelték utasok, és a népszerűsége azóta is töretlen: az utazásszámok folyamatos emelkedést mutatnak, így egy átlagos munkanapon mintegy 4600 utazáshoz választják a vasútvillamosokat.

A vasútvillamosok az elmúlt három év során több mint 2,6 millió kilométernyit közlekedtek: ez olyan, mintha közel 7-szer tették volna meg a Föld—Hold távolságot. A legtöbbet futó jármű, önmagában több mint 285 ezer kilométernyit üzemelt. A TramTrain-járataink megbízható, kimagasló menetrendszerűséggel közlekedtek az elmúlt három évben, az átlagos menetrendszerűségük több mint 94% volt. Ami az idei évet tekintve azt jelenti, hogy 100 járatból 98 pontosan közlekedett, pontosságuk 98,5%-os, amely nyugat-európai vasútvonalakhoz hasonlítva is nagyon jó eredmény.

félóránként – csúcsidőben 20 percenkénthétvégenként órás ütemben pedig éjjel is – közlekedő vasútvillamos-rendszer működését mintegy 100 munkatárssal biztosítja a MÁV-csoport személyszállító vállalata. Közel hetvenen járművezetőként dolgoznak, és hölgyekkel is találkozhatnak már az utasok a vezető fülkében. Az üzemeltetésen kívül a karbantartás is fontos területe a járművek fenntartásának, a Szeged-Rendező mellett épült karbantartó bázis 2022-ben készült el, 2024 nyarán pedig elkészült a padlóalatti eszterga berendezés, így a járművek kerekének esztergálására már nem szükséges Szegeden túlra szállítani a járműveket, ezáltal a forgalomba is hamarabb térhetnek vissza.

Bár már három éve a dél-alföli mindennapok része a TramTrain, a kötöttpályás járműtípus bevezetése sajnos még mindig sokszor megzavarja a figyelmetlen, rutinból közlekedő autósokat, ez pedig balesetekhez, többször a vasútvillamos rongálódásához vezet. Szerencsére mindkét fél részéről jellemzően kisebb mértékű sérüléssel járnak ezek az események, a forgalmat azonban gyakran hátráltatják, így a születésnap is jó alkalom, hogy arra kérjük a hódmezővásárhelyi és a szegedi autósokat: a TramTrain mellett mindig fokozott figyelemmel közlekedjenek.

Egy kis baleseti statisztika

Az eseményszámot tekintve a tendencia csökkenést mutat, ugyanis eddig 69 alkalommal ütközött közúti jármű a vasútvillamossal; ebből 2022-ben még összesen 28 alkalommal, azt követő évben 26-szor, idén eddig 15-ször nem észlelték időben a szerelvényt. Szeged területén 47 esetben történt baleset, leggyakoribb a Boldogasszony sugárúton, az Aradi vértanúk tere és a Bécsi körút közötti részen történt ütközés, míg Hódmezővásárhelyen 22 baleset történt.

Továbbra is arra bíztatjuk az autósokat, hogy ne rutinból vezessenek, hanem legyenek fokozottan körültekintők a vasútvillamos útvonalán, különösen a körforgalmakban és a szűk útszakaszokon. A helyes közlekedéshez ajánljuk a MÁV-START videóját a TramTrain-nél használandó KRESZ-szabályokról.

Tavaly májustól az ország- és vármegyebérlet teszi kényelmesebbé, korlátlanabbá és egyszerűbbé a közösségi közlekedést. Ezek bevezetése óta a vasútvillamosokon az országbérletekkel és a Csongrád-Csanád vármegyei bérletekkel is lehet utazni. Az ország- és vármegyebérletekkel kombinálhatóan válthatók szegedi helyi bérletek, valamint a 24 és 72 órás szegedi helyi közlekedéssel is kombinálhatók a TramTrain-jegyek.

A vasútvillamosra a MÁV applikációból, a jegy.mav.hu felületéről, a megállóhelyi és a fedélzeti jegykiadó automatákból, illetve a MÁV-START pénztáraiból, a hódmezővásárhelyi és a szegedi autóbuszpályaudvarokon a Volán-pénztárakból, illetve Szegeden, a Széchenyi téren lévő partneri pénztárnál is lehet díjtermékeket vásárolni.

A vasútvillamosról itt érhető el minden lényeges és hasznos információ.

MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Olvasd el ezeket is!

Kapcsolódó podcastok a PodCars és a Begurulva youtube, valamint videa csatornákon!