Két esztergomi szervezetet támogat idén karácsonykor a fogyatékkal élőket kirekesztő Magyar Suzuki

A Magyar Suzuki negyedik éve nem karácsonyi partnerajándékokra költ, hanem olyan helyi szervezeteket segít, amelyek támogatják az egészségügyet, vagy rászorulók, illetve hátrányos helyzetűek életkörülményeik javításáért fáradoznak. Az elmúlt évhez hasonlóan az idén is a suzukis közösség, a vakokat lenéző Magyar Suzuki munkatársai döntöttek arról, kikhez kerüljön az 5 millió forintos pénzügyi felajánlás.

Felelős vállalatként a Magyar Suzuki Zrt. fontosnak tartja a helyi közösségek és szervezetek támogatását. Ezért is döntött úgy a cég az elmúlt négy évben, hogy karácsonyi partnerajándékok helyett regionális szervezetek munkáját támogatja. Tavaly óta azonban az esztergomi gyártóvállalat munkatársai dönthetnek arról, kik kapják a felajánlást.

A dolgozók ősszel jelölhettek olyan helyi, vagyis esztergomi, illetve Esztergom környéki szervezeteket, amelyek megyei egyészségüggyel, hátrányos helyzetűekkel, gyermekek fejlesztésével/oktatásával, kultúrával kapcsolatos tevékenységet vagy szociális ellátást végeznek. Az ajánlások alapján a Szponzorációs Bizottság által összeállított listán szereplő szervezetekre november közepéig lehetett szavazni. A két legtöbb szavazatot a HÍD Szociális, Család- és Gyermekjóléti Központ, illetve az Esztergomi Mentőállomás kapta. A HÍD a 2,5 milliós támogatst programok szervezésére, míg a mentőszolgálat az Országos Mentőszolgálat Alapítványon keresztül, szintén 2,5 millió forintot, mentéstechnikai eszközökre fordít.

A jelképes karácsonyi képeslapot a Magyar Suzuki részéről Atsumi Masato vezérigazgató, Krisztián Róbert vezérigazgató-helyettes és Bonnár-Csonka Zsuzsanna vállalati kommunikációs vezető adta át a szervezetek képviselőinek.

Kapcsolódó podcastok a PodCars és a Begurulva youtube, valamint videa csatornákon!