Hat új átkelő nyílik a magyar-osztrák határon
Hat új átkelő nyílik a magyar-osztrák határon – jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
Magyar Levente elmondta, a napokban állapodott meg a magyar kormányzat Ausztria és Burgenland tartomány vezetésével a fejlesztésekről.
Emlékeztetett arra, korábban eldőlt már, hogy Körmendnél és Sopronnál autópályán is összekapcsolják a két ország közúthálózatát, valamint modernizálják a Fertőszentmiklóst Nezsiderrel (Neusiedl am See) összekötő vasútvonalat.
Az államtitkár Magyarország történelmi örökségeként említette, hogy határai viszonylag nehezen átjárhatóak: míg a kontinens nyugati felén átlagosan 2-4 kilométerre, addig nálunk több mint 20 kilométerre vannak egymástól az átkelők.
„Nincs ez rendjén így” – mondta, hangsúlyozva, az átjárhatósághoz a gazdasági kapcsolatok fenntartására és a külhoni magyar közösségekkel való kapcsolattartáshoz is szükség van, ezért indított 2010 után a kormányzat nagyszabású fejlesztési programot, amelynek eredményeként eddig 18 új útkapcsolatot adtak át.
Közölte: a múlt héten tették le az új komáromi híd alapkövét, több tucat új közlekedési kapcsolat kiépítése van folyamatban vagy kilátásban.
Ausztria azért dolgozik, hogy meghosszabbíthassa az ideiglenesnek mondott, de lassan már állandósított határellenőrzést, amit néhány évvel ezelőtt bevezetett Magyarország viszonylatában – jelentette ki Magyar Levente, hozzátéve, „ezt mi a schengeni rendszerre nagyon komoly veszélynek tekintjük”.
Aggasztónak nevezte, hogy ebben a törekvésében Ausztria szövetségesekre lelt más nyugati-európai államokban, és arra emlékeztetett, hogy a magyar kormány már 2015-ben jelezte: ha a külső határokat nem védik meg, akkor az a belső integrációs eredményeket fogja veszélyeztetni, ennek eleme a keserves munkával lebontott belső határok visszaépülése.
„Ez egy olyan visszalépés, amit mi nem tudunk elfogadni” – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy a szabad mozgás joga és gyakorlata az unió belső kohéziójának egyik legfőbb megerősítője.
Kiemelte, Magyarország azért védi az unió külső határait, rendkívüli költséggel és nagy hatékonysággal, hogy megvédje az európai integráció eredményeit.
Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron megyei közgyűlés elnöke és Kondora Bálint, a Vas megyei közgyűlés alelnöke is azt hangsúlyozta, a beruházások révén erősíthetik a történelem során kialakult társadalmi, gazdasági, szomszédsági kapcsolatokat. Jelezték, hogy Ausztriából általában magyarországi szolgáltatások igénybevételére lépik át a határt, a másik irányba viszont az ingázó munkavállalók utaznak.
Elmondták: Győr-Moson-Sopron megyében Zsirát Locsmánddal (Lutzmannsburg), Várbalogot Féltoronnyal (Halbturm), Fertőrákost (a Páneurópai Piknik Emlékparknál) Szentmargitbányával (Sankt Margarethen im Burgenland), Rajkát pedig Németjárfaluval (Deutsch Jahrndorf) köti majd össze új átkelő. Vasban Kőszeg és Felsőpulya (Oberpullendorf), valamint Szentpéterfa és Nagysároslak (Moschendorf) között épül ki a kapcsolat.