A 2025-ös Honda CRF1100L Africa Twin motor- és futóművezérlő elektronikái

Bold new graphics and colour options for 25YM Honda CRF1100L Africa Twin models

  • Az IMU-alapú kipörgésgátló (HSTC) beavatkozásának mértéke elsősorban terepes körülményekhez igazodik
  • Három lépcsőben állítható a – szintén IMU-alapú – Egykerekezés-gátló
  • TOUR, URBAN, GRAVEL, OFF-ROAD üzemmódok
  • Két USER (felhasználó) üzemmód áll rendelkezésre, hogy a vezető teljes mértékig személyre szabhassa az Africa Twin viselkedését

Az Africa Twin teljesítmény leadása kifinomultan szabályozhatóvá vált hála tapadásvesztést felügyelő kipörgésgátlónak (HSTC) és az elektronikus gázmarkolatnak. 2020-ban hattengelyes helyzetérzékelővel (IMU) egészítették ki, ami pontos adatokkal segíti a vezetéstámogató rendszereket, így még pontosabban működhettek, mint korábban. 

A vezető négy különböző teljesítményszint közül választhat, a motorfék mértékét pedig három lépcsőben szabályozhatja. Továbbra is hétféle érzékenységi szint található a HSTC beállításai között, ám fontos változás, hogy a 2020-as modellfrissítés óta a kerekek sebessége és a jármű dőlésszöge, tehát az IMU által küldött adatok alapján avatkozik be a rendszer. Szintén a 2020-as módosításoknak köszönhető, hogy a HSTC egyes szintjei között kisebb az eltérés, vagyis könnyebben megtalálható a terepre is tökéletes beállítás, mely megszabja, mennyire pöröghet ki a hátsó kerék. Az eszköz természetesen szabadon ki is kapcsolható, ha a vezető nem tart igényt rá. 

A HSTC-vel ellentétben az Egykerekezés-gátló (Wheelie Control) teljesen új funkció volt a 2020-as Africa Twin Adventure Sportson. Ezúttal is az IMU adatai alapján, az elektronikus gázmarkolat révén, háromféle érzékenységi szinten lép közbe az elektronika, ha gyorsítás közben elemelkedik a talajról az első kerék. Egyes szinten engedi, hogy lassan egykerékre álljon a motor, de meggátolja a hirtelen gázadásokat, a második szint ennél korábban avatkozik közbe, míg a hármas teljesen kizárja az egykerekezést. Ha a pilóta nem vágyik segédletre, természetesen ez a rendszer is deaktiválható.

Szabad kezet kap a pilóta a különböző üzemmódok személyre szabásában is, a TOUR (túra), az URBAN (városi), a GRAVEL (murva) és az OFF-ROAD álláson belül megváltoztathatja a HSTC és az Egykerekezés-gátló érzékenységét, valamint a DCT Sport üzemmódjának beállításait, s ha ez is kevés lenne, a két USER (felhasználó) menüpontban kedve szerint módosíthatja az egyes részegységek működését. 

A TOUR (túra) választásakor – közepes, azaz kettes szintű motorfék-intenzitás mellett – elérhetővé válik a maximális teljesítmény és bekapcsol a kanyar-ABS. 

URBAN (városi) üzemmódban csökken a teljesítmény (2. szint), míg a motorfék mértéke (2. szint) és az ABS működése nem változik. 

Ezzel szemben a GRAVEL (murva) a lehető legkisebb teljesítményt (4) és motorféket (3) engedi a hajtott kerékre, a kanyar-ABS továbbra is aktív, azonban már off-road beállítások határozzák meg működését, viszont a hátsó keréken nem lehet kikapcsolni a blokkolásgátlót. 

OFF-ROAD üzemmódban a második legalacsonyabb teljesítményszint (3) érhető el a legenyhébb mértékű motorfék (3) mellett, de itt már kikapcsolható a hátsó kerék blokkolásgátlója. 

Sokkal nagyobb szabadságot nyújt a két USER (felhasználó) menüpont, ahol tetszés szerint beállíthatóak a vezetéssegítő rendszerek, így például az ABS on- és off-road üzemmódja, a teljesítményleadás (1-4), a motorfék mértéke (1-3), valamint az elektronikus vezérlésű felfüggesztés csillapítása és előfeszítése. USER 1 üzemmódban a teljesítmény és motorfék is 2. szintre állított gyárilag, míg USER 2-ben a maximális teljesítmény (4) mellett a motorfék is a legerősebb, hármas állásba kapcsol. 

A teljesítmény-leadási jellemzők minden üzemmódban egységesek, attól függetlenül, hogy az különböző üzemmódokban (Power mode) mekkora csúcsteljesítmény érhető el. Alacsony sebességnél az 1. és 2. sebességfokozatban a teljesítmény leadása minden üzemmódban azonos, hogy a pilóta magabiztosan vezethesse és könnyen uralja a motort. 

Vezetési üzemmódok: 

ÜzemmódTeljesítményMotorfékABSG-kapcsolóHSTCEgykerekezés-gátló
TOUR12On-roadNem aktívA pilóta állítja be0-7A pilóta állítja be0-3
URBAN22
GRAVEL43Off-road
OFF-ROAD33Aktív
USER 1 & 21-41-3Mind-kettőMindkettő

https://miazablogger.hu/parizs-2024

Tudtad?