A Brüsszeli Autószalonon debütál Európában a vadonatúj, akkumulátoros elektromos Toyota Urban Cruiser
A Toyota multitechnológiás stratégiájának lényege, hogy modelljeiben az autóvásárlók számára az ő személyes igényeiknek megfelelő környezetbarát meghajtások széles tárházát kínálja, a lágy hibrid elektromos hajtástól az öntöltő hibrid elektromos, plug-in hibrid elektromos és akkumulátoros elektromos meghajtáson át a hidrogén üzemanyagcellás elektromos meghajtásig. A környezettudatosság szinonimájának is tekintett vállalat európai értékesítéseiben a fő csapást jelenleg az öntöltő hibridek képviselik (és ebből a meghajtásból kínálja a legszélesebb modellválasztékot is a japán autógyártó), ám a Toyota vevők immár három plug-in hibrid (C-HR, Prius, RAV4) és hat akkumulátoros elektromos (Proace City, Proace City Verso, Proace, Proace Verso, Proace MAX, bZ4X) közül is választhatnak a kontinensen.
Ez utóbbiak sorát egészíti ki a tervek szerint az év második felétől rendelhető vadonatúj kompakt SUV Urban Cruiser, amely széles személyre szabhatóságot biztosít az ügyfelek számára kétféle akkumulátorral, valamint első- és összkerékhajtású verziókkal. A vadonatúj Toyota Urban Cruiser első nyilvános bemutatkozása Európában a most hétvégén rajtoló 2025-ös Brüsszeli Autószalonon lesz, amely január 10. és 19. között nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt a Brussels Expón.
A Toyota növekvő akkumulátoros elektromos modellpalettájának legújabb tagja egy kompakt SUV, amely az európai BEV (akkumulátoros elektromos autó) piac egyik legversenyképesebb és leggyorsabban növekvő szegmensében biztosít erős jelenlétet a márka számára. Ez a méretkategória egyébként az, amelyben a Toyota jelenleg Európában legkelendőbb modellje, az öntöltő hibrid elektromos meghajtással kínált Yaris Cross is versenyez. Az újdonság előrendelése egyes piacokon már megkezdődött, az első kiszállítások pedig nyár végétől várhatóak. A tervek szerint Magyarországon az idei év második felétől lesz rendelhető, az első példányok pedig év végén/jövő év első felében érkezhetnek meg az ügyfelekhez és a márkakereskedésekbe.
Futurisztikus, markáns formavilág
Az Urban Cruiser erőteljes, „Urban Tech” formatervével tűnik ki, amely autentikus SUV irányvonalat képvisel. Az orr-rész stílusa a „kalapácsfej” megjelenéssel és a vékony fényszórókkal a Toyota modellek legújabb generációját jelképezi, míg hátul a hangsúlyos sarkok és a végigfutó hátsó fényív SUV-szerű erőt és stabilitást sugároz.
Tágas utastérrel társuló kompakt kialakítás
Méreteit tekintve az Urban Cruiser valamivel nagyobb, mint a Yaris Cross, szűk, 5,2 méteres fordulási sugara pedig fürge manőverezést tesz lehetővé a városi utcákon. Belül a hosszú, 2700 mm-es tengelytávnak és a rugalmas, csúsztatható hátsó üléselrendezésnek köszönhetően a belső tér figyelemre méltóan nagyvonalú: a hátsó ülések lábtere a D-szegmens modelljeivel vetekedő méretre bővíthető. Az utastér kialakítása SUV-jegyeket hordoz: az alacsonyan elhelyezett, vízszintes műszerfal és a magasított üléspozíció jó körkörös kilátást biztosít a volán mögül. Az utastér hangulata 12-színű hangulatvilágítással fokozható.
Vadonatúj padlólemez, high tech hajtásláncok
Az Urban Cruiser egy erős, mégis könnyű, új platformra épül, amely kifejezetten az akkumulátoros elektromos járművek számára készült. Kialakításával elkerülhető a keresztgerendák szükségessége a padlóban, így több hely marad az akkumulátornak anélkül, hogy az utastér mérete csökkenne. Az ügyfelek különféle lehetőségek közül választhatják ki az igényeiknek leginkább megfelelő hajtásláncot. Az Urban Cruiser kétféle akkumulátorcsomaggal lesz kapható, mindkettő tartós, de költséghatékony lítium-vas-foszfát technológiát használ. A 144 lóerő (106 kW) teljesítményű, 49 kWh-s akkumulátorral ellátott változat kizárólag elsőkerék-hajtással lesz elérhető, míg a 61 kWh-s Urban Cruiser mind első, mind pedig összkerékhajtással elérhető lesz. Elsőkerék-hajtású kivitelben a 61 kWh-s akkumulátorral 174 lóerős (128 kW) teljesítmény áll rendelkezésre, összkerékhajtás esetén pedig 184 lóerő (135 kW) mozgatja a modellt. Az összkerékmeghajtású (AWD) változat egy további, 48 kW-os elektromotort használ a hátsó tengelyen és lejtmenet asszisztenssel, valamint Trail és Snow üzemmódokkal is rendelkezik, amelyek fokozott segítséget nyújtanak csúszós körülmények között.
Gazdag felszereltség, kimagasló biztonság
Az Urban Cruiser alapfelszereltségként fejlett aktív biztonsági és vezetőtámogató funkciók armadájával rendelkezik, beleértve az ütközésmegelőző asszisztenst, a távolságtartó tempomatot és a sávelhagyásra figyelmeztető/sávtartó rendszereket. A teljesen digitális felhasználói élményhez tartozik egy 10,25 colos műszercsoport és egy 10,1 colos multimédiás, központi kijelző, amelyek egyetlen, elegáns egésszé forrnak össze. A könnyű okostelefon-integrációt az Apple CarPlay és az Android Auto támogatása teszi lehetővé. A modellhez prémium színvonalú opciók is elérhetők lesznek, beleértve a 360-fokos kamerát, a JBL hangrendszert és a vezetőülés elektromos állítását. Egy fix napfénytető ugyancsak elérhető.
Az Urban Cruiser globális premierjét követően a vállalat által közzétett magyar nyelvű Toyota Insider videó alább megtekinthető: Az új Toyota Urban Cruiser premierje – Bevezetés az elektromos jövőbe | Toyota Insider #24