A hibridek repítik új csúcsok felé a Toyotát

Az év első kilenc hónapjában 16 százalékkal több hibrid modellt adott el a Toyota Európában, mint egy évvel korábban. Az eredmény: a márka megőrizte a botladozó piacon kivívott, minden eddiginél jobb pozícióját.

Miután a Toyota Motor Europe 2019 első félévében több hibridet adott el, mint pusztán belső égésű motorral szerelt modellt, és ezzel új rekordot állított be a márka óvilági történetében, a vállalat sikeresen fenntartotta lendületét. A harmadik negyedév végén ugyanazokat a parádés számokat produkálta, mint félévkor: a Toyota-csoport száz eladott autójából 52-őt hibrid hajtáslánccal vásároltak meg az ügyfelek, a két márka összesített piaci részesedése 5,3 százalékos (szemben a tavaly ilyenkor mért 5,0 százalékkal)!

A két siker szorosan összefügg egymással: a hibrid modellek iránti kereslet 16 százalékos emelkedése segítette hozzá a cégcsoportot, hogy 3,1 százalékkal növelje eladásait a térségben. A Toyota és a Lexus együttesen 838 ezer 691 autót adott el január és szeptember között; az egyre erősödő hibrid kínálatnak és az elvárásokat meghaladó keresletnek köszönhetően a vállalat az év végére bizonyosan meghaladja az eredetileg tervbe vett 1 millió 065 ezer darabos európai forgalmat.

Ami a Toyota márkát illeti, az első három negyedévben 2,6 százalékkal több autót adott el, mint egy évvel korábban. A hibridek részaránya 51 százalék volt; a 392 ezer 804 darab eladott hibrid modell 15 százalékkal haladja meg a tavaly ilyenkor mért eredményt. A legnépszerűbb hibrid modellek a C-HR (94 536 db), az ötajtós és kombi Corollák (89 835 db), a Yaris (86 330 db) és a RAV4 (75 168 db) voltak. Az összesített eladásokat továbbra is a Yaris vezeti, mögötte a RAV4 és a C-HR áll a dobogón. A legnagyobb arányú növekedést a Mirai mutathatta fel (+76%); a Camry tovább folytatja térnyerését (+30%), ahogy a RAV4 is népszerűbb, mint valaha (+24%).

A Lexus prémium márka 9,4 százalékkal növelte eladásait az elmúlt kilenc hónapban. A 63 ezer 490 eladott autó 67,8 százaléka (azaz több mint kétharmada) volt hibrid; a 43 ezer 077 darab benzin-elektromos modell 28 százalékkal több, mint 2018 azonos időszakában. A legnépszerűbb hibridek a márka szabadidőjárművei: az UX (13 198 db), az NX (13 181 db) és az RX (5215 db); ahogy a legkeresettebb típusok is közülük kerülnek ki. A rangsort az NX vezeti 18 ezer 449 eladott autóval, a második az UX (14 606 db), a bronzérem az RX-é (12 893 db). Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy míg a hibridek Nyugat-Európában 99 százalékkal részesednek a márka eladásaiból, Kelet-Európában ez az arány csupán hét százalék! A Toyota esetében ennél jóval kiegyensúlyozottabb az arány: Nyugat-Európában 60, Kelet-Európában 22 százalék a hibridek aránya.

Az Európában hivatalosan forgalmazott Toyota és Lexus szabadidőjárművek eladásaiból gyakorlatilag azonos arányban részesülnek a hibridek: az előbbi márkánál 68,5, az utóbbinál 68,8 százalék a benzin-elektromos típusok aránya.

További információk a csatolmányban található táblázatban.

Fotók: Toyota, Lexus