A jövő autója nem csak a kormányt húzza be a műszerfalba, hanem radikálisan átalakítja majd a közlekedést is

Technikailag már közel az önvezető autók korszaka, azonban a szabályozás kérdéseiben a társadalomnak valamint a törvényhozóknak alaposan elő kell készíteniük a terepet, az autóvezetőknek pedig időre lesz szükségük, hogy megszokják: a kormány például eltűnhet majd a műszerfalban és esetleg egyáltalán nem is kell beleavatkozni a vezetésbe – derült ki a thyssenkrupp Components Technology Hungary csütörtökön tartott nyílt napján.

A német technológiai vállalat bemutatta fejlesztéseinek egy részét, többek között ki lehetett próbálni önvezető autós technológiáját és az úgynevezett steer-by-wire (mechanikus kapcsolat nélküli) kormányrendszerét is.

A thyssenkrupp az elmúlt néhány évben hatalmasat nőtt Magyarországon: csak az utóbbi időben több mint 42 milliárd forint értékben hajtott végre zöldmezős beruházásokat hazánkban. Az 1999-ben három magyar doktorandusz ötletéből elkészített elektromechanikus „okos” kormányrendszerek fejlesztésére Budapesten létrehozott, a vállalaton belül is egyedülálló E/E (elektromos, elektronikus) szoftver- és hardverfejlesztési központjában ma már közel 800 magasan képzett mérnök dolgozik a jövő kormányrendszerein. A saját területén világ legjobbjai között számontartott hazai fejlesztőcsapat olyan okos kormányrendszereket fejleszt, amelyek a hagyományos szervóknál biztonságosabbak és környezetbarátabbak, sokféle szolgáltatásra képesek, mint például oldalszél kompenzációra, ugyanakkor már most is alkalmasak arra, hogy önvezető rendszereket kiszolgáljanak.

Fejlesztőcsapatunk – akárcsak több magyarországi gyárunk, üzemünk – már hosszú évek óta a világ élvonalába tartozik, ami kiemelkedő teljesítmény. Fejlesztőközpontunk önállóan határozza meg a fejlesztési irányait, ami egy óriási lehetőség, különleges feladat, de egyben felelősség is. Csak egy összetartó, rátermett csapattal lehet ilyen eredményt elérni, ezért a legjobb munkatársakat igyekszünk magunk mellett tudni. – fogalmazott Marc de Bastos Eckstein, a thyssenkrupp Components Technology Hungary ügyvezetője.

A thyssenkrupp szakemberei szerint az okosautók várhatóan nem csak a vezetést fogják átalakítani, hanem a közlekedést és az autóhasználatot is: az egymással kommunikáló járművek a veszélyhelyzetek és a balesetek észlelésén túl a dugók kialakulását is csökkentik majd. A német vállalat elsősorban nem a piac, hanem saját autóipari fejlesztéseihez készít önvezető autókat, ugyanis ezeken mérik fel az 5-15 év múlva várható piaci igényeket, elvárásokat. Az önvezető autók felé vezető út egyik fontos állomása a steer-by-wire technológia, amely a mai gyártott repülőgépek mintájára a kormányzásnál nem használ mechanikus összeköttetést a kezelőfelület és az irányított elem között, csupán áram és információ áramlik a vezetékeken. A steer by wire kormányzás számos előnye mellett segít mindennapos tapasztalatot szerezni az autósoknak a fejlett elektronikai rendszerek használatában.

A thyssenkrupp budapesti fejlesztőközpontja mellet Győrben 2013 óta szerelnek össze futóműveket az Audi számára; Jászfényszarun idén adták át a válllat zöldmezős beruházással elkészült új motoralkatrész- és kormányrendszergyárát, Debrecenben pedig összel készül el a thyssenkrupp stabilizátor- és rugógyára.

Összesen Magyarországon az autóiparban mintegy 1 100 munkatársat foglalkoztat a thyssenkrupp Components Technology Hungary.

 

http://egyszermarlattamautot.hu/2018/02/01/uj-neven-folytatja-tevekenyseget-thyssenkrupp-presta-hungary-kft/