• Egyéb

A kormány kiemelt feladatként kezeli az alsóbbrendű úthálózat korszerűsítését

A kormány a vidéki életminőség javítása érdekében kiemelt feladatként kezeli a mellékutak, valamint az alsóbbrendű úthálózat korszerűsítését – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára két, hazai forrásból felújított összekötő útszakasz átadásán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírlugoson szerdán.

    Mosóczi László elmondta, a jelenlegi alsóbbrendű úthálózat egyes szakaszain a rendszeres karbantartáson túl évtizedek óta nem végeztek átfogó felújítást. A burkolat állapota alapján a 32 ezer kilométer hosszú országos közúthálózat mintegy felén, illetve a 23 ezer kilométer hosszú alsóbbrendű útszakaszok több mint hatvan százalékán az azonnali beavatkozás is indokolt lenne – tette hozzá.
    

Az államtitkár kiemelte, a kabinet 2010 után komoly erőfeszítéseket tett a hazai közutak karbantartása, rendszeres felújítása és az évtizedek óta felhalmozott karbantartási lemaradás ledolgozása érdekében. A komplex útfelújítási program első két ütemében 175 milliárd forintból újultak vagy újulnak meg útszakaszok az ország minden részében, összesen 1500 kilométeren – fogalmazott.
    

Megjegyezte, az alacsonyabb rendű országos közutak felújítása európai uniós forrásokból is támogathatók a Terület- és településfejlesztési program révén, amire 54 milliárd forint keretösszegű pályázati felhívás áll rendelkezésre.
    

Ebben a két programban 2018-ban mintegy 160 milliárd forint hazai és európai uniós forrásból országszerte közel 1200 kilométernyi mellékút, főút és autópálya rendbetétele kezdődött meg, a munkálatok körülbelül 950 kilométeren már befejeződtek, vagy a következő hetekben zárulnak le – közölte Mosóczi László, hozzátéve, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében közel száz kilométernyi útkorszerűsítés valósul meg az év végéig.
    

Emlékeztetett, a kormány által nemrégiben létrehozott Magyar falvak program 150 milliárd forintos keretének harmadát a kistelepüléseket érintő mellékúthálózat fejlesztésére fordítják majd. Az útdíjbevételekből mintegy 40 milliárdos összeget 50 milliárd forintra egészíti a kabinet, amely a tervezett beruházások előkészítésére 1,1 milliárd forintot különített el – ismertette az ITM államtitkára. Szabolcsban 50 kilométeren 19 alsóbbrendű út felújítását tervezik, a munkálatok jövő tavasszal kezdődhetnek el.
    

Simon Miklós fideszes országgyűlési képviselő az eseményen elmondta, 2014 óta 74 kilométeren újult meg az úthálózat a megyében több mint hatmilliárd forintból.
    

A most átadott Nyírlugos-Nyírmihálydi és a Nyírlugos-Nyíradony útszakaszok felújítását tizenegy kilométeren, több mint 850 millió forintból végezték el a kivitelezők.