• Egyéb

A közlekedési infrastruktúra fejlesztés egyik célja a versenyképesség javítása

A közlekedési infrastruktúra fejlesztésének egyik elsődleges célja Magyarország versenyképességének javítása – jelentette ki az Információs és Technológiai Minisztérium (ITM)  közlekedéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Szegeden.

    Mosóczi László, a XX. Nemzetközi Közlekedési Konferencián tartott nyitóelőadásában elmondta: ennek érdekében bekötik a megyeszékhelyeket, megyei jogú városokat a gyorsforgalmiút-hálózatba, javítják a Duna és a Tisza átjárhatóságát, a gyorsforgalmi utakat pedig megépítik az országhatárokig ott, ahol a szomszédos országban is megvalósul a kapcsolódó beruházás.
    

A cél az, hogy 2030-ra Magyarország bármely pontjáról 30 percen belül elérhető legyen a gyorsforgalmiút-hálózat legközelebbi szakasza – mondta az államtitkár.
    

2022-ig Magyarországon 4 ezer milliárd forintot fordítanak útépítésre, 55 százalékát hazai forrásból – közölte.
    

Mosóczi László hangsúlyozta, hogy a vasútnak kiszámítható és megfizethető szolgáltatást kell nyújtania az utazók és az áruszállítás számára. Ezért óránként 120-160 kilométeres sebességre alkalmas pálya kiépítésével javítják a megyeszékhelyek vasúti megközelítését. Fontos cél az árufuvarozásban az ország tranzitszerepének erősítése, a határon túli nagyvárosok vasúti elérhetőségének javítása, Budapest és térsége vasúti infrastruktúrájának fejlesztése, valamint a hiányzó szakaszok villamosítása és a digitalizáció.
    

A jelenleg zajló beruházások közül kiemelte a Hódmezővásárhely-Szeged tramtrain beruházást, melyet a kormány mintaprogramnak tekint. A következő lehetséges fejlesztésként a Debrecen-Nagyvárad közötti tramtrain kapcsolat kiépítését említete.
    

Az államtitkár elmondta: rövidesen a nagy forgalmú vonalakon, elsősorban az elővárosi közlekedésben megjelennek az első emeletes motorvonatok.
    

Több nagyvárosban korszerű átszállási lehetőséget biztosító intermodális csomópont kialakítását tervezi a kormány, ezek közül az első, a kaposvári kivitelezése már folyik.
    

Mosóczi László jelezte azt is, hogy a kormány a következő hetekben dönt az iskolabuszprogramról, amely keretében reggel és délután az intézményekbe, napközben kulturális és sportrendezvényre szállítják majd a diákokat. A kistelepülések népességmegtartó-képességét javító, első kísérleti projektek a debreceni és kecskeméti tankerületben indulnának el.