A Közlekedési Múzeum ismét új Ikarust szerzett meg
Az egyik legszebb emeletes busszal Európa körül
A Közlekedési Múzeum legújabb szerzeménye egy Ikarus 396.27 típusú távolsági autóbusz. A 200-as típuscsaládot követő 300-as széria tagja távolsági buszként egészen a 2000-es évekig szállította az utasokat Európa-szerte, majd Magyarországon folytatta pályafutását távolsági buszként. Különlegessége, hogy a magas padlószintű, a 300-as családba tartozó típusokat Európa legszebb hátfalú buszaiként tartották számon a nyolcvanas években.
Sajtóközlemény 2018. március 9.
„Az Ikarus legendás járműveinek újabb példányát gyűjtöttük be a VOLÁNBUSZ Zrt.-vel közös együttműködésünknek köszönhetően. Az idei év eddig különösen sikeres volt, gyűjteményünk a terveknek megfelelően folyamatosan és dinamikusan bővül az új Közlekedési Múzeum víziójának részeként” – mondta Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum főigazgatója.
Az Ikarus 200-as családot követő 300-as széria tervezését már az 1970-es években megkezdték, ekkor vált szét a városi és a távolsági buszok típuscsaládjainak gyártása. Míg a városi, 400-as buszok továbbra is a fővárosban készültek, a távolsági járművek már a székesfehérvári gyártósorról futottak le. Elvárás volt a távolsági buszokkal szemben a nagyobb sebesség mellett is fenntartható megnyugtató biztonság. Emiatt is kaptak ezek a kocsik a 200-as típuscsaládénál magasabb padlózatot. A legmodernebb felszereltséggel rendelkező buszokban TV, légkondicionáló berendezés, illemhely, hangosító rendszer is helyet kapott, továbbá a poggyász kényelmes elhelyezéséhez megnövelt rakodóterű csomagtartóra is szükség volt. Egyes járműveken a sofőr számára külön kialakított hálófülke biztosította a pihenés lehetőségét. A típuscsaládon belül még forgószékekkel kialakított tárgyalóbuszt is találunk. Természetesen a kényelmi funkciók beépítése miatt a típus meglehetősen drága volt, így az Ikarus 300-as típuscsaládból jóval kevesebb készült, mint a világpiacon kelendőbb Ikarus 200-asokból.
Az Ikarus 300-asok önhordó kivitelei nagyobb részben a székesfehérvári gyárban készültek, ezek formatervét Őrsi Ferenc alkotta. Ezzel párhuzamosan azonban a mátyásföldi Ikarus Egyedi Gyáregységben – a későbbi Ikarus Egyedi Autóbuszgyár Kft.-ben – Torma Lajos vezetésével 1984-ben indult a 300-as autóbusz karosszériák fejlesztése Scania és Volvo alvázon a svéd piacra, majd hazai alvázon a belföldi piacra is. Az Ikarus 396.27-est kifejezetten a belföldi piac számára fejlesztették 1990-ben, egy évvel később, 1991-ben mutatták be a nagyközönségnek a BNV-n. A Csepel 856.18 alvázra épített, Cummins LTA 10-B290 motoros Ikarus 396.27 jelű változat hamar nagy népszerűségre tett szert – ezek közül néhányat Oroszországba, Csehszlovákiába, Bulgáriába és Ukrajnába exportáltak. Belföldön több Volán társaság mellett a BKV, az IBUSZ, a VPOP és a Ferencvárosi Torna Club is szerzett be Ikarus 396.27-est.
A Múzeum gyűjteményébe most bekerült jármű az Eurolines kötelékében, nemzetközi távolsági autóbuszként mintegy tíz évig járta Európa útjait, a 2000-es évek elején azonban kivonták a forgalomból, mert az egykor korszerű jármű már nem felelt meg a Tempo 100-as szigorú előírásainak (motor, zajszint, ülőhelyek száma), melyek alapján a buszok nemzetközi forgalomban közlekedhetnek. Ettől kezdve Magyarországon szolgált tovább távolsági autóbuszként, és az E95-ös az és E98-as mellett az egyik leginkább meghatározó járművé vált a hazai távolsági forgalomban.
