A Le Mans-ba vezető út (3.)

Fél évszázados szokásjogot kérdőjelezett meg a Peugeot, amikor megépítette vadonatúj Le Mans-i versenyautóját. Hosszasan lehetne sorolni, mi mindent kapott a Peugeot 9X8, ennél szembeötlőbb és részben lényegesebb azonban az, amit nem: légterelő szárnyakat.

Kérjünk meg egy gyermeket, hogy rajzoljon le egy versenyautót: szinte biztosak lehetünk abban, hogy a jármű hátuljára odabiggyeszt majd egy, a repülőgépek szárnyára emlékeztető légterelőt.

Ma már természetesnek vesszük, hogy az igazán gyors autókon megtalálható az aerodinamika (azaz – nagyon leegyszerűsítve – a mozgó levegő és az annak útjába helyezett test közötti kölcsönhatást leíró tudomány) évezredes ismeretanyagát hasznosító spoiler – arról nem is beszélve, hogy sokan azért szerelnek fel minden áramlástani hatást nélkülöző légterelőt autójukra, hogy a sebesség, a sportosság látszatát keltsék.

Noha az autóversenyzés több mint 120 éves történetének első felében jobbára ismeretlen volt, a XX. század második harmadától kezdve egyre szélesebb körben alkalmazták a nagy sebességgel haladó gépkocsit az aszfaltra szorító, ezáltal a stabilitását és irányíthatóságát javító szárnyprofilokat. Le Mans-ban 1967-ben jelent meg az első légterelővel szerelt versenyautó, és az elmúlt fél évszázadban semmi jel nem mutatott arra, hogy a konstruktőrök le kívánnának mondani erről az aerodinamikai elemről.

A Peugeot maga is élen járt ezekben az aerodinamikai fejlesztésekben: az 1990-ben bemutatott, igen sikeres Peugeot 905 tervezői nem csak hajlandóak, de képesek is voltak hátat fordítani minden bevett szokásnak és meggyőződésnek. A versenyautó folyamatos fejlesztése nem apró, evolúciós lépésekben, hanem hatalmas, forradalmi jelentőségű szökellésekben zajlott.

A mérnökök a hátsó légterelőt megduplázva, az elsőt tökéletesítve olyan aerodinamikai csomagot hoztak létre, amellyel erősebb, nagyobb végsebességű versenytársait is le tudta körözni a Peugeot, hiszen a kanyarokban pontosan kiszámított mértékű erő préselte az aszfaltra az autót. Az utókor korszakalkotó modellként emlékezik a 905-ösre, amelynek megoldásai még egy évtizeddel később is éreztették a hatásukat a sportág élmezőnyében.

Ahogy a Peugeot harminc évvel ezelőtt felforgatta az aerodinamikai szabálykönyvet, ugyanúgy rúgja most fel a szokásokat a Peugeot 9X8, a márka vadonatúj Le Mans-i versenyautója. A fejlesztést a vadonatúj Hypercar géposztályhoz kidolgozott, engedékenyebb korlátozások ihlették.

Az új szabályrendszerben ugyanis a csapatokra bízták, hogy milyen aerodinamikai megoldásokat alkalmaznak, mindössze a légellenállás minimális, illetve a leszorítóerő maximális megengedett értékét határozták meg.

Ezeket a követelményeket talán egyszerűbb lett volna a hagyományos szárnyakkal megvalósítani – a versenytársak többsége így is döntött –, a Peugeot azonban az elegánsabb, kifinomultabb megoldásra szavazott, és a borítólemezek alatt gondoskodott az optimális aerodinamikai egyensúlyról.

Ennek érdekében a vállalat egyes szakterületei – a sportrészleg, a mérnökök és a formatervezők – soha nem látott mértékben működtek együtt egymással, olyan összetett csomagot alkotva, amellyel a Peugeot ismét új fejezetet nyit a sportautó-tervezés terén.

„Az új Le Mans-i Hypercar géposztályra vonatkozó szabályzat kialakításakor az volt a cél, hogy minél nagyobb esélyegyenlőséget teremtsenek a csapatok között.” – enged bepillantást a kulisszák mögé Olivier Jansonnie, a Peugeot Sport WEC (hosszú távú világbajnokság) programjának műszaki igazgatója.”Ez nagyfokú szabadságot adott nekünk, végre ismét lehetővé téve, hogy egyrészt kísérletezzünk és új utakat keressünk, másrészt a meglévő rendszereket innovatív módon alkalmazva gondoskodjunk a kívánt aerodinamikai eredmények eléréséről.”

Az új szabályzat értelmében minden autón csupán egyetlen állítható aerodinamikai komponens lehet. Ezt a legtöbben a szokásos hátsó szárnyként értelmezték, azonban sehol nincs az leírva, hogy ez az elem ne lehetne valami más.

A Peugeot Sport munkatársai tehát mindenre kiterjedő számításokat végeztek, majd hosszas szimulációk eredményeként arra jutottak, hogy a kitűzött aerodinamikai célok eléréséhez nincs feltétlenül szükség a hátsó szárnyra. A részleteket hétpecsétes titokként kezeli a csapat vezetősége, azt azonban készséggel elárulják, miért választották a nehezebb utat (hiszen a karosszérián kívül elhelyezkedő aerodinamikai elem beállításainak a módosítása jóval gyorsabb és egyszerűbb, mint a kívülről nem látható, rejtett rendszereké): egyszerűen azért, mert így szebb az autó.

„Évtizedek óta nem állt módunkban kecses, egyszerű versenyautót építeni. Ennek most vége: a mérnökökkel és a formatervezőkkel szorosan együttműködve harmonikus egységben fogtuk össze az aerodinamikai hatásfokot és a letisztult esztétikumot.” – magyarázza a kihívás indíttatását az igazgató. Míg ugyanis egy versenyautónál csak járulékos előny a tetszetős megjelenés, egy ügyfeleknek szánt, közúton vezethető szupersportkocsi esetében alapvető követelmény, hogy lenyűgözően nézzen ki a kupé.

Márpedig a Peugeot 9X8 a tervek – valamint a versenykiírások – szerint civil változatban is elkészül majd, a versenyautóval csaknem azonos optikával, de várhatóan minden korlátozástól megszabadított, jóval erősebb hajtáslánccal.

ILLUSZTRÁCIÓK: PEUGEOT