A Magyar Suzuki az idén is erőteljes növekedésben bízik

    űA Magyar Suzuki Zrt. erős évre számít az idén is, a piaci igényekre reagálva 185 ezer autó gyártását tervezi Esztergomban, megemelve az eredeti, 179 ezer darabos gyártási tervet – mondta Josinobu Abe vezérigazgató hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón. 

    A vezérigazgató jelezte: növekedést terveznek az értékesítésben is, ebben nagy szerep jut a márka Esztergomban gyártott, nemrégen megújult SUV-jának, a Vitarának. 
 

   Josinobu Abe bejelentette, hogy a Magyar Suzuki lett 2019 áprilistól az anyacég európai pótalkatrész- és kiegészítőtartozék-ellátó központja, ez 80 új állást teremt a cégnél. 
 

   A sajtótájékoztatón elhangzott, a Magyar Suzuki Zrt. 2018-ban több mint 172 ezer járművet gyártott Esztergomban, ennek túlnyomó része, mintegy 122 ezer darab Vitara volt, a többi S-Cross. Tavaly a járműgyártó cég 171 885 autót adott el 123 országban, az értékesítés 87 százaléka volt export. 
 

   A Magyar Suzuki nettó árbevétele 2018-ban  1,953 milliárd euró volt a 2017. évi 2,1 milliárd euró után. Ebből a belföldi árbevétel 280,4 millió eurót tett ki, 18,6 százalékkal bővülve. Az adózás előtti eredmény tavaly elérte a 82 millió eurót, némileg elmaradva a 2017. évi 90,8 millió eurótól.
  

  A cég vezetői emlékeztettek arra, hogy a Suzuki megtelepedése óta 1,79 milliárd eurót fektetett be Magyarországon, ebből 267 millió eurót az utóbbi öt évben. Megjegyezték, hogy a cég eddig működése alatt nem fizetett osztalékot, nyereségét a beruházások finanszírozására fordította. Az idén mintegy 100 millió eurót terveznek gyármodernizációra, technológiai fejlesztésre fordítani.
 

   A Magyar Suzuki 240 beszállítóval működik együtt, 30 százalékuk magyar partner.
  

  A vezérigazgató kiemelte, hogy a Suzuki immár három éve vezeti a magyarországi újautó-eladási listát. Az operatív igazgató ismertetése szerint tavaly Magyarországon 19 292 új Suzukit regisztráltak, 27 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Eközben a teljes magyar piac növekedése 17 százalékos volt. A márka eladásainak 58 százalékát tette ki a Vitara modell. A Suzuki részesedése a magyar újautó-piacon tavaly ezzel 14,12 százalékos volt. 
   

 A növekedési várakozásokat alátámasztják az idei adatok: az első öt hónapban 9075 Suzuki kelt el, ezzel a márka részesedése 14,9 százalékra nőtt a magyar piacon. 
   

 A cég vezetői a sajtótájékoztatón a következő időszak fő feladatának nevezték, hogy a márka megfeleljen az új európai  emissziós követelményeknek. Ehhez a Suzuki járműveinél 20 százalékkal kell csökkenteni a károsanyag-kibocsátást – jelezték.  Sort kell keríteni az alternatív meghajtású járművek bevezetésére is – fogalmaztak, hozzátéve: ezek fejlesztés alatt vannak, illetve egyes modellek már elérhetők.
 

   Jól teljesített Magyarországon tavaly a Suzuki hajómotor üzletága is, ez a divízió tavaly 1484 hajómotort adott el. A motorkerékpár üzletág értékesítése 23 százalékkal bővült.