A Maiorék nyertek Pécsett, Csomósék egy pontra a Peugeot Kupa bajnoki címétől


A szezon eddigi legnehezebb versenyét futották az 53. Mecsek Rallye-n a Peugeot 208 Rally Cup Hungary sorozat indulói. Az extrém időjárási viszonyok megnehezítették az indulók dolgát. A saras gyorsasági szakaszokon többen is buktak, de szerencsére mindenki megúszta sérülés nélkül. A versenyt a kupasorozat egyetlen külföldi indulója, a kolozsvári Maior testvérpár nyerte, a második helyen pedig a Csomós-Nagy páros végzett, akit a bajnoki címtől már csak egy pont választja el.

A Peugeot Kupa negyedik állomása volt az 53. Mecsek Rallye. A kilenc párosból nyolcan jelezték részvételüket és a bajnoki címért küzdő Csomós – Nagy párosra hatalmas nyomást helyezett a helyi Szauer – Rácz kettős, hiszen a csupán néhány pontos előny nem engedte meg egyik legénységnek sem, hogy lazítson.

Sosem volt könnyű a pécsi verseny, de talán évek óta az egyik legnehezebbnek mondható volt a mostani. A futam előtt hatalmas eső zúdult a pályákra, a kanyarokat sár borította el, a megfelelő gumik kiválasztása szinte lehetetlen volt, hiszen az egymást követő szakaszokra más-más gumiabroncs lett volna az ideális. A Pirelli szakemberei segítették a Peugeot Kupa indulóit, de azt lehetett előre tudni, hogy nincs igazán jó döntés, a kompromisszumos választásban benne volt a hibázás lehetősége.

Az első szakaszon a rallycrossos tapasztalatait kamatoztató Hangodi Bendegúz autózott szenzációsan, több R5-ös és egyéb összkerekes autót is maga mögé utasítva. Sajnos az egyik bajnokaspiráns, Szauer Gergő – Rácz László páros, tetőre rakta ezen a szakaszon az autóját.

A második gyors az egyik vízválasztója volt a futamnak. A szakasz rendkívül veszélyesnek ígérkezett, szinte minden a versenyben résztvevő páros defektet kapott, és egy hatalmas bukás miatt végül törölték is a gyorsaságit. Két elrajtoló Peugeot-s egység is defekttel érkezett a célba. A versenyigazgatóság átlagidőket osztott ki az el nem rajtolt legénységeknek, így nekik másfél perc előnyük keletkezett.

A továbbiakban Hangodi Bendegúz próbált még gyorsabban menni, mint azt korábban tette, sajnos neki is bukással fejeződött be a pécsi versenye.

Norbert és Francesca Maior, akik a kolozsvári Rally Academy versenyzői, jó tempót diktálva vették át a vezetést és megtartották előnyüket egészen a futam végéig. Csomós Miklósék a másfél perces hátrányból majdnem egy percet ledolgozva jöttek fel a második helyre, míg a dobogó harmadik fokára a tavalyi bajnok Jánosa Ákos és navigátora, Szőke Tamás állhatott fel.

Hátrébb a prológot megnyerő Márta – Hényel kettős autózott, mögöttük nagy csata alakult ki Hibjánék és Riskóék között. Az utolsó gyorsaságin Márta Janáéknak eltört valami a hajtásrendszerben, alig tudtak kivánszorogni a gyorsasági szakaszról és így Hibjánék fejezték be negyediknek, Riskóék pedig ötödiknek a futamot.

A pontversenyben Csomósék előnye 18 pontra nőtt azzal, hogy nagy vetélytársuk pont nélkül fejezte be a számukra hazai versenyt. Szaueréknak még van matematikai esélye arra, hogy megnyerjék a kupát az utolsó futamon, hiszen egy rajt-cél győzelemért maximálisan 19 pont szerezhető. Maiorék ezzel a győzelmükkel feljöttek a harmadik helyre és utánuk is nagy csata alakulhat ki a további helyezésekért.

A Kupasorozat záró állomása egyben a bajnokság utolsó fordulója is. A II. Nyíregyháza Rally november 8-10 között kerül megrendezésre.

53. Mecsek Rallye – Peugeot Kupa végeredménye:
1. Norbert Maior (RO) – Francesca Maior (RO), 1:25:07.9
2. Csomós Miklós – Nagy Attila, East Motorsport Kft., +40.1
3. Jánosa Ákos – Szőke Tamás, Garlas MS Kft. +1:23.2
4. Hibján József – Szollár Csaba, Garlas MS Kft. +4:29.7
5. Riskó Dániel – Bíró Péter/Losonczi Csaba, East Motorsport Kft. +4:32.9
6. Márta János – Hényel Ágoston, Dynamic Rally Team +4:55.3

Peugeot Kupa állása a zárófutam, a II.Nyíregyháza Rally előtt:
1. Csomós Miklós – Nagy Attila, East Motorsport Kft., 59 pont
2. Szauer Gergő – Rácz László, Topp-cars Rally Team 41 pont
3. Norbert Maior (RO) – Francesca Maior (RO), 30 pont
4. Márta János – Hényel Ágoston, Dynamic Rally Team 21 pont
5. Jánosa Ákos – Szőke Tamás, Garlas MS Kft. 19 pont
6. Riskó Dániel – Bíró Péter/Losonczi Csaba, East Motorsport Kft. 17 pont
7. Hibján József – Szollár Csaba, Garlas MS Kft. 13 pont
8. Hangodi Bendegúz – Kulcsár Dániel, HQ Racing Sport Kft.. 10 pont
9. László Martin – Végh Attila, M-Sport Racing Kft 3 pont