A SEAT és Barcelona partneri együttműködése
A cél Európa városi mobilitásának meghatározó szereplőjévé válni
Az Európai Unió a MOBILus névre hallgató konzorciumot választotta, hogy a Városi Mobilitás területén a Tudás- és Innovációs Közösséget (Knowledge and Innovation Community – KIC) létrehozza. A konzorcium Barcelona városa és a SEAT mellett 15 országból további 46 várost, vállalatot és egyetemet tömörít, a kezdeményezés célja és feladata pedig az Európai Unió városi mobilitása kapcsán különböző innovációk kifejlesztése lesz.
A Városi Mobilitás Tudás- és Innovációs Közösségének együttműködése 7 – 15 éves időtartamra szól és akár 1,6 milliárd eurós pénzügyi beruházás mellett valósulhat meg. Ebből 400 millió euró érkezik az Európai Uniótól, a partnerek pedig legfeljebb 1,2 milliárd euróval vesznek részt benne. A központ Barcelonában lesz, négy “fióktelep” pedig Koppenhága (Dánia), Prága (Csehország), München (Németország) és Helmond (Hollandia) városaiban működik majd.
Az EIT-Városi Mobilitás (Európai Innovációs és Technológiai Intézet – EIT) területéért felelős első közgyűlését 2018. december 12-én tartották Barcelonában, amelyen részt vett a város polgármestere Ada Colau, a Barcelonai Városi Tanács gazdaságtámogatási biztosa, Lluís Gómez és a Katalán Műszaki Egyetem (UPC) képviselője.
A sajtótájékoztatón Barcelona városát, mint a városi mobilitás központját mutatták be. A SEAT elnöke, Luca de Meo hangsúlyozta, hogy “ez a projekt bizonyítja, hogy ha a közigazgatás, a vállalatok, az egyetemek, a pénzügyi intézmények és a társadalom képviselői összefognak, a világot is megmozdíthatjuk. Ez a kezdeményezés lehetővé teszi számunkra, hogy népszerűsítsünk egy olyan új európai mobilitási modellt, amely az innovációt és a versenyképességet támogatja.”
A Városi Mobilitás Tudás- és Innovációs Közösségének célja, hogy segítse az európai versenyképességet, javítsa a mobilitást és növelje a nagyobb városok vonzerejét az egyes közösségek összekapcsolásával. Törekvése továbbá, hogy ösztönözze az üzleti innovációt és a közösségi terek újragondolását.
A MOBILus konzorcium – amelynek a SEAT meghatározó tagja – választása a spanyol városra esett, így Barcelona lett a városi mobilitás innovációs platformjának székhelye. Ez jelentős gazdasági hatással lesz a városra, amely így új beruházásokkal, fejlesztésekkel is gazdagodik. A célok között szerepel 180, a területhez kapcsolódó start-up vállalkozás létrehozása illetve a résztvevő városok 90 százalékában szeretnék elérni az útfelületek egyre nagyobb arányú felszabadítását. A konzorcium további törekvése, hogy betanítson 1450 diplomást a konzorciumhoz köthető szakterületeken illetve a résztvevő országokban növelje szerepét a megosztott mobilitás területén.