A sikermodell még vonzóbb lett

A Mercedes-Benz V-osztály 2014-es premierje egy teljesen új tervezői szemléletről árulkodott a megjelenés, a minőségi összhatás és a biztonsági felszereltség terén. A koncepció áttörő sikerét igazolja, hogy a megjelenés óta 209 000 darab V-osztályt értékesítettek világszerte, 2018-ban pedig 64 000 eladott darabbal sikerült éves értékesítési rekordot beállítania a márkának. A 2018-as év más szempontból is sikeres volt, a Mercedes-Benz tudhatja ugyanis magáénak az egyik legfiatalabb vevőkört, illetve a stabil európai és amerikai jelenét után sikerrel vezették be a márkát az ázsiai piacokra is. Ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy idén a Mercedes-Benz V-osztály Indiában is megjelenik majd. A most bemutatott frissítések új lendületet biztosítanak a sikermodell számára. A legfontosabb újdonság az átdolgozott orrkialakítás és az OM 654-es négyhengeres dízelmotor-generáció megjelenése, amelyben a csúcsot a 239 lóerős V 300 d modell (vegyes üzemanyag-fogyasztás 5,9-6,3 l/100 km, vegyes széndioxid-kibocsátás 154-165 g/km) jelenti. A V-osztályhoz elérhetővé válik a 9G-TRONIC automata váltó, emellett pedig a már ismert biztonsági és vezetési segédrendszerek, mint például az Active Brake Assist tudása is sokat fejlődött. A megújult V-osztály Európában 2019 márciusától lesz rendelhető. A Mercedes-Benz Vans üzletága az eDrive@VANs stratégia mentén folytatja fejlődését, így hamarosan egy teljesen elektromos modellváltozat is bemutatkozik majd.

Új formaterv és még nagyobb kényelem

A V-osztály megjelenésében és minőségi összhatásában is kategóriája vezető helyét foglalja el. A modell stuttgarti formatervezői olyan megjelenést alkottak a típusnak, amely hűen követi a jelenlegi Mercedes-Benz személyautók formanyelvét. A megújult V-osztály új orrkialakításának köszönhetően az autó még szélesebbnek tűnik. Ezt a hatást erősíti egyébként az új, nagyobb légbeömlőkkel rendelkező lökhárító és a gyémántmintás hűtőrács is, valamint a rács közepén, két ezüstszínű léc közé elhelyezett Mercedes-csillag.

A személyreszabatóság, mint koncepció az AVANTGARDE és az EXCLUSIVE vonal része maradt, míg az AMG vizualitásban erősített az új krómbetétes hűtőráccsal és az eddigieknél is sportosabb összhatással. 

A sikeres fekete-fehér árnyalatok mellett megjelent a grafit- és a szelenitszürke metálfényezés, valamint egy teljesen új választható szín, az acélkék is. 
Bár az új jácintvörös metálfényezés a megújult V-osztály igazán érzelmes oldalát mutatja, a négyféle új könnyűfém keréktárcsa erőteljes és modern kiállást biztosít az autónak. A magasfényű feketére fényezett, ötküllős, 17-colos és a magasfényű termolitszürke, 18-colos, könnyűfém keréktárcsák épp olyan különlegesek, akár az ugyancsak 18 colos, ötküllős, fekete kerekek. Az új kerékportfólió csúcsát a magasfényű, feketére fényezett 19 colos, tízküllős könnyűfém keréktárcsák jelentik.

A megújult V-osztály belső terében szintén a jelenlegi Mercedes-Benz személyautó-kínálat modelljeinek megoldásai köszönnek vissza, így az autót belül is a letisztult, modern stílus jellemzi. A V-osztály új légbeömlőket kapott, sportosabb turbina-kialakítással, amely még könnyebben állítható. Szintén az autó belső kialakításához tartozik az egyszerre modern és elegáns benyomást keltő új, „tartufo” nappabőr kárpitozás. Ami a V-osztálynál használt anyagokat illeti: a fekete és selyembézs színben is elérhető Lugano bőr- és nappabőr kárpitozással és a Santos fekete szövettel együtt összesen hatféle különböző kárpitozás érhető el világos és sötét színekkel. A modern és az elegáns jelzők tökéletesen körülírják az új műszerfali betéteket is, amelyek elérhetőek zongoralakk, ébenfa, szénszálas és szálcsiszolt alumínium kivitelben is.

A vezetőülés mögötti első sor opcionálisan elérhető luxusülései az S-osztályhoz hasonlóan már teljesen hátradönthetők, miközben már hátmasszázst és klimatizálást is kínálnak. Az új V-osztály így tökéletesen töltheti be a VIP utazóbusz szerepét, pihentető wellness környezetet kínálva az autó utasainak. 

Új motor és új váltó – erőteljes és hatékony

A modellfrissítésnek köszönhetően a Mercedes-Benz V-osztály megkapja a négyhengeres OM 654-es dízel motorcsaládot a következő variációkban:

• V 250 d 190 lóerővel (140 kW) és 440 Nm nyomatékkal (vegyes üzemanyag-fogyasztás: 5,9-6,3 l/100 km, vegyes széndioxid-kibocsátás: 154-165 g/km)
• Továbbá – a kategória legjobb értékeivel – a V 300 d 239 lóerővel (176 kW) és 500 Nm nyomatékkal (vegyes üzemanyag-fogyasztás: 5,9-6,3 l/100 km, vegyes széndioxid-kibocsátás: 154-165 g/km)

Gyorsítás közben a V 300 d átmenetileg képes további 30 Nm nyomaték leadására (átmeneti nyomatéktöbblet) az 500 Nm-es csúcsnyomaték mellett. A V 300 d álló helyzetből 7,9 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra. Végsebessége 220 km/h.

Az új motorgeneráció még hatékonyabb és tisztább, miközben fokozott zaj- és vibráció-szigetelése még visszafogottabbá teszi. A belső tér így válik kellemesen csendessé, miközben a zavaró vibrációk csökkentek.

Az új motorgeneráció innovatív oldaláról tanúskodik az alumínium blokk és az acél dugattyúk, a még hatékonyabb égési folyamat, valamint a NANOSLIDE® hengerfal bevonat a motor belső súrlódásának csökkentése érdekében. Mindez az új V 250 d esetében – az elődmodellhez képest – körülbelül 13 százalékos üzemanyag-megtakarítást eredményez.

Az emisszió csökkentéséért felelős alkatrészek többsége közvetlenül a motorra épül. Az integrált technológiai megközelítés hatékonyabb égési folyamatot, dinamikus kipufogógáz-visszavezetést és a leömlőkhöz közeli kipufogógáz-kezelést biztosít, amely hozzájárul az alacsony üzemanyag-fogyasztáshoz és nagyban csökkenti a károsanyag-kibocsátást. A motorhoz közeli elhelyezés miatt a kipufogógáz-utánkezelő rendszer hővesztesége alacsony, ami előnyös működési körülményeket biztosít. Az intézkedések a következők:

• Magas és alacsony nyomású kipufogógáz-visszavezetés hűtéssel együtt
• Dízel oxidációs katalizátor (DOC), amely csökkenti a szénmonoxid (CO) kibocsátását és az el nem égett szénhidrogének (HC) mennyiségét
• Részecskeszűrő SCR katalizátorral (sDPF)
• SCR katalizátor a nitrogénoxid kibocsátásának csökkentésére. Továbbá AdBlue® karbamid-oldat befecskendezése a kipufogógázba
• További SCR katalizátor ASC katalizátorral a kipufogórendszerben

A modellfrissítés során mutatkozik be a V-osztályban az opcionálisan elérhető 9G-TRONIC automata váltó. A különösen kényelmes és hatékony váltó a korábbi 7G-TRONIC-ot váltja és széria a V 300 d (vegyes üzemanyag-fogyasztás 5,9-6,3 l/ 100 km, vegyes széndioxid-kibocsátás 154-165 g/km) és a V 250 d (vegyes üzemanyag-fogyasztás 5,9-6,3 l/ 100 km, vegyes széndioxid-kibocsátás 154-165 g/km) esetében. A vezető a DYNAMIC SELECT üzemmódválasztó segítségével válthat a „Comfort” és a „Sport” menetprogramok között, befolyásolva a sebességfokozatok kapcsolását. Az „M” üzemmód pedig lehetővé teszi a manuális vezérlésű fokozatváltást a DIRECT SELECT kormánykerék váltófüleivel.

A megújult V-osztály minden változata alaphelyzetben a hátsó kerekeit hatja, de opcionálisan 4MATIC állandó összkerékhajtás is elérhető, melynek köszönhetően a modell különböző tapadási viszonyok között is agilisan mozoghat. Az összkerékhajtású modellváltozatok magassága is két méter alatt marad, amivel a megújult V-osztály nem veszít a hétköznapi használhatóságából, és elfér hagyományos garázsokban és többszintes földalatti parkolóházakban egyaránt.