A Skoda új rekordot ért el a tavalyi esztendőben
A ŠKODA AUTO 1 253 700 kiszállítással újabb rekordot állított fel 2018-ban. Az előző évhez viszonyítva a cseh autógyártó 4,4 százalékkal növelte világszerte az ügyfeleknek átadott autók számát. Az árbevétel szintén 4,4 százalékkal emelkedett a 2017-es évhez képest és a tavalyi évet végül a vállalat történetének legjobb eredményével, 17,3 milliárd eurós árbevétellel zárta a márka (2017: 16,6 milliárd euró). A kihívásokkal teli környezet ellenére a működési eredmény elérte az 1,4 milliárd eurót (2017: 1,6 milliárd euró), a forgalomarányos nyereség (return on sales – ROS) pedig szintén magas szinten, 8,0 százalékon zárt 2018-ban. Emellett a befektetésarányos megtérülés (ROI) elérte a versenytársak között magasnak számító 26,3 százalékot. 2018-ban a ŠKODA AUTO átfogó fejlesztésekkel támogatta a márka jövőjét, több, mint 22 százalékkal növelve a tárgyi eszköz befektetéseket az év során. Ezeket az összegeket új termékekre, hajtásrendszer és akkumulátor technológiára és a termelési helyszínek további korszerűsítésére fordították. A ŠKODA AUTO közvetlenül több, mint 500 millió eurót költött a Cseh Köztársaságban található gyárak és létesítmények fejlesztésére. A kutatás és fejlesztés területén befektetett összeg az azt megelőző évhez képest 46,8 százalékkal emelkedett.
A ŠKODA AUTO igazgatótanácsának elnöke, Bernhard Maier hangsúlyozta: “A ŠKODA AUTO sikeres 2018-as pénzügyi éve mögött egy erős csapat teljesítménye áll. Szívből köszönöm ezt minden ŠKODA csapattagnak. A világszerte átadott 1 253 700 járművel 2018-ban egy újabb rekordot állítottunk fel. Termékkampányunk eredményesnek bizonyult, hiszen modelljeinket igen jól fogadták az ügyfeleink. Ezzel együtt azonban a 2018-as év jelentős kihívásokat is tartogatott a ŠKODA számára. Számos feladatot felvállaltunk a Volkswagen Csoporton belül, mint például India és Oroszország piacainak regionális irányítását, a Passat modellcsalád fejlesztésének és gyártásának koordinálását a Kvasiny-i üzemünkben és gyártási kapacitásunk bővítését egy több márkának otthont adó termelési helyszínen. Az új WLTP ciklusra való átállás és az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi vita növelte a bizonytalanságot és bizonyos piacokon visszavetette a vásárlási hajlandóságot is. Az árfolyamváltozások negatív hatásai, a megnövekedett személyzeti költségek és a jövőbeli tervekkel kapcsolatos magas előzetes kiadások szintén befolyásolták az eredményt. Igyekeztünk aktívan ellensúlyozni ezeket a kihívásokat átfogó Teljesítmény (Performance) programunkkal, amelyet a terveknek megfelelően folytatunk tovább, hiszen a 2019-es szintén egy kihívásokkal teli év lesz. A továbbra is problémás globális gazdasági körülmények ellenére az autóipar átalakulási folyamata lendületet biztosít a ŠKODA számára is. A “Stratégia 2025″ programot követve a helyes úton haladunk. Az elkövetkező évek előzetes kiadásai biztosítják vállalatunk hosszú távú jövőjét, a Cseh Köztársaság számára pedig garantálják, hogy továbbra is autóipari gyártási helyszín legyen.”
Klaus-Dieter Schürmann, a ŠKODA AUTO igazgatótanácsának a pénzügy területéért felelős tagja kiemelte: “Köszönhetően aktív ár- és értékesítési, valamint következetes költségmenedzsmentünknek, a ŠKODA AUTO még a változó körülmények között is sikeres és hosszú távon is nyereségesen működő vállalat. 2019-ben még erősebb szembeszéllel kell megküzdenünk, különösen néhány kulcsfontosságú piacunkon. Hogy aktívan és közvetlenül tudjuk kezelni ezeket a negatív hatásokat, a ŠKODA elindította 2018. első félévében Teljesítmény (Performance) programját, amely – maximális hatásfokkal működve – évente 500 millió euró megtakarítást eredményez majd 2020-tól kezdve. Ezzel egyidőben az elkövetkező években továbbra is folytatódik modellkínálatunk elektromos alapokra helyezése, az új mobilitási megoldások felé történő nyitás illetve a vállalat nemzetközivé tétele. Ezzel készítjük fel a ŠKODA márkát a jövőre.”
A ŠKODA AUTO tovább folytatja új termékek és modellsorozatok fejlesztését és bemutatását a jövőben is. Ezért az autógyártó 2018-ban több, mint 500 millió euró értékben hajtott végre beruházásokat csehországi üzemeiben. Ilyen fejlesztés volt például a Mladá Boleslavban található központi üzem új fényezőműhelyének kialakítása és a még nagyobb teljesítményű adatközpontok létrehozása. Az autógyártó elindította történetének legátfogóbb beruházási programját is, amelynek keretében a következő négy évben két milliárd eurót fordítanak az elektromos mobilitással és új mobilitási szolgáltatásokkal összefüggő területekre. Az elektromos mobilitás útnak indításával a 2019-es év mérföldkőként vonul be a vállalat 124 éves történetébe. 2022. év végéig az autógyártó több, mint 30 új modellt mutat be, amelyek közül több, mint 10 részben vagy tisztán elektromos hajtással rendelkezik majd.
ŠKODA AUTO Csoport1 – Gazdasági mutatók 2018. január – december2
EGYSÉGEK | 2018 | 2017 | VÁLTOZÁS (SZÁZALÉKBAN) | |
---|---|---|---|---|
Ügyfélkiszállítás | jármű | 1,253,700 | 1,200,500 | 4.4 |
Ügyfélkiszállítás Kína nélkül | jármű | 912,700 | 875,500 | 4.3 |
Termelés (3) | jármű | 902,500 | 870,500 | 3.7 |
Értékesítés (4) | jármű | 956,700 | 937,000 | 2.1 |
Árbevétel | millió euró | 17,293 | 16,559 | 4.4 |
Működési eredmény | millió euró | 1,377 | 1,611 | (14.6) |
Forgalomarányos nyereség (ROS) | százalék | 8.0 | 9.7 | – |
Tárgyi eszközökbe történő beruházás | millió euró | 896 | 733 | 22.2 |
Nettó cash-flow | millió euró | 755 | 1,373 | (45.0) |
1) A ŠKODA AUTO Csoport a ŠKODA AUTO a.s, a ŠKODA AUTO Slovensko s.r.o., a ŠKODA AUTO Deutschland GmbH és a Skoda Auto India Private Ltd. vállalatokat tömöríti illetve részesedik a VOLKSWAGEN Group RUS vállalat nyereségéből
2) Százalékos eltérések a nem kerekített adatokból számítva
3) A ŠKODA AUTO Csoport termelése Kína, Szlovákia, Oroszország és India nélkül, de a vállalatcsoport további márkáival – mint a SEAT, az AUDI és a Volkswagen – együtt; járműgyártás a rész/teljes komponens-együttesek nélkül
4) A ŠKODA AUTO Csoport értékesítése az értékesítési társaságok felé, a vállalatcsoport további márkáival – mint a SEAT, az AUDI és a Volkswagen – együtt; járműértékesítés a rész/teljes komponens-együttesek