A százezres fékolaj esete

Reméljük, nem érezte még lejtőn álló autót fékezve, hogy mintha az aszfalt hirtelen jéggé vált volna. Nyomja az ember a féket, de a kocsi csak „csúszik” lefelé. Mindez az elöregedett fékolajra vezethető vissza. Sajnos megtörtént, mégpedig egy olyan 100 ezer kilométert futott kocsival, amelyben sosem cserélték a fékolajat.

Azért is kell a fékolajat az előírt időközönként cserélni, mert a tartály tetején mindig van egy kis levegő, ami persze némi párát is tartalmaz, és ez a pára lassanként elegyedik a fékolajjal. Emiatt csökken a fékolaj forráspontja, és korrodálódnak a fékolajjal érintkező fém fékalkatrészek.

A forráspontcsökkenés sunyi dolog, mert az olaj ugyan nem összenyomható, de ha csökken a forráspontja, és felforr, kis gázbuborékok keletkeznek, amelyek már összenyomhatók. Normál városi cammogáskor fel sem tűnik, hogy egyre kevésbé harap a fék, de hosszú, tempós utazáskor, vagy az Alpokból lefelé, amikor néha rá-rá kell taposni a pedálra a rendszerterhelés miatt bekövetkezik a forrás, és akkor a pedál szokásos lenyomásához képest egyre gyengébb a fékerő. Ha olyankor nem állunk meg pihentetni az olajat, hogy lehűljön, a legkényesebb helyzetben akár el is veszíthetjük a fékhatást.

Emellett az öregedő fékolajjal járó autóban az említett párásodás tönkre is teszi a fékrendszer alkatrészeit is. Az olajjal elegyedett víz korrodál, így a fékhengerek, dugattyúk lassan rozsdásodni kezdenek, amíg szivárogni nem kezd az olaj, vagy érdes felületükkel kidörzsölik a tömítéseket. Figyelem, ha a tömítés tönkremegy, folyásnyomok jelennek meg a munkahengerek vagy csőcsatlakozások környékén!

A szivárgáskor pedig a pedál erős lenyomásakor ugyan van fékerő, viszont tartós fékhatásért nyomva tartott pedál mellett egyszer csak megszűnik a fékhatás.

dasblog