A texasi futam után a Toyota Gazoo Racing átvette a vezetést a hosszútávú-világbajnokságon

A 7-es rajtszámú Toyota a kilencedik helyről rajtolva kis híján megnyerte a 6 órás Lone Star Le Mans-t, csak egy – sokak szerint túl szigorú – áthajtásos büntetés miatt kellett a remek teljesítményt nyújtó pilótatriónak megelégednie a második hellyel. A csapatnak azonban ez is elég volt ahhoz, hogy átvegye a vezetést a bajnokságban.

A 2024-es FIA Hosszútávú-világbajnokság (WEC) hatodik fordulóját a texasi Austinban, a Circuit of the Americas pályán rendezték 65 ezer néző előtt. A TGR csapat a rosszul sikerült kvalifikáció után a GR010 Hybridek remek versenytempójának és egy okos gumistratégia alkalmazásának köszönhetően versenyben volt a győzelemért, de ez végül egy sportfelügyelői döntés miatt nem jött össze. Mike ConwayKobajasi Kamui és Nyck de Vries tökéletes vezetéssel küzdötte át magát a mezőnyön, és az utolsó óra kezdetén még úgy tűnt, hogy győzni fognak. Azonban egy sárga zászlós incidens miatt későn kiszabott büntetés végül megváltoztatta a verseny eredményét, és a 7-es Toyota GR010 Hybrid legénysége a második helyre szorult, minimális különbséggel. 

Közben a tavalyi világbajnok-alakulat (Sébastien BuemiBrendon Hartley és Ryo Hirakawa) a 8-as rajtszámú GR010 Hybriddel hasonlóan erős teljesítményt nyújtva az 12. rajthelyről a hatodik helyre zárkózott fel, de egy ötödik órában történt incidens miatt végül csak a 15. helyen végzett. A csalódások ellenére a texasi verseny után a Toyota átvette a vezetést a gyártók világbajnokságában a Porsche előtt, és a szeptember 15-i hazai futamára, a Fuji 6 órásra már 11 pontos előnnyel fog érkezni.

A verseny alakulása

Conway a kilencedik helyről indult a 7-es Toyotával, az első körben túlélt egy koccanást és előzött egyet, aztán a nyolcadik körben egy még látványosabb előzéssel két autót is maga mögé utasított, és a hatodik helyre lépett előre. Eközben Hartley a 12. helyről indult a 8-as Toyotával, és az első etapban végig ezt a pozíciót foglalta el a mezőnyben. Conway olyan jó tempót diktált, hogy nemsokára bekerült a dobogós helyekért folytatott küzdelembe: ugyan az egy óra után következő első boxkiállások előtt még mindig a hatodik helyen állt, de már csak néhány másodperc választotta el a harmadik helytől. 

A kiállások után De Vries és Buemi vették át a volánt a két Toyotában, és ott folytatták, ahol csapattársaik abbahagyták: továbbra is keményen hajtottak, hogy javítsanak pozíciójukon. Közben a forróság megviselte a Hypercar-mezőny egy részét (megbízhatósági problémákat okozott), így amikor Conway a harmadik óra elején visszaült a 7-es autó volánja mögé, már a második helyen állt, Hirakawa pedig a nyolcadik helyen találta magát a 8-as Toyotában. A táv feléhez közeledve Conway tovább fokozta a tempót, új leggyorsabb kört is futott, miközben felzárkózott az élen haladó, sárga festésű, 83-as rajtszámú félgyári Ferrarira.

Féltávnál újabb pilótacserék következtek a Toyotánál, De Vries a második, Hartley pedig a hetedik helyen kezdte meg a második etapját. A negyedik óra közepére a Forma-1-et is megjárt holland sztár teljesen felzárkózott a vezető Ferrari mögé, miközben Hartley a 6-os Porschét üldözte szorosan, aztán egy bátor manőverrel el is csente tőle a hatodik helyet. Agresszív stratégiai döntésre szánta el magát a Toyota a negyedik óra végén: a 7-es autót korán hívta be a boxba, így Kobajasi tiszta pályára térhetett vissza, és senkitől sem zavartatva a saját tempóját diktálhatta. Ezzel esélyt kapott a csapatfőnök-pilóta arra, hogy átvegye a vezetést. Kifizetődött a rizikós döntés, mivel a 83-as Ferrari egy körrel később állt csak ki a boxba, és végül két másodperccel a japán mögé tért vissza a pályára, aki ezzel átvette a vezetést.

Egy újabb pilótacsere után Buemi továbbra is a hatodik helyen állt a 8-as Toyotával, azonban a kivezető körében védekezésre kényszerült, és koccant is a 6-os Porschéval. Nem elég, hogy az érintkezéstől defektet kapott, még egy 30 másodperces stop-and-go büntetést is kiosztottak neki a sportfelügyelők. Később tovább rontotta a 8-as Toyota esélyeit egy újabb büntetés a kék zászlók be nem tartása miatt, aminek köszönhetően Buemi csak a 15. helyen folytathatta a versenyt.

Az utolsó boxkiállást követően Kobajasi már kényelmes előnyt épített ki magának az élen, de aztán 40 perccel a vége előtt jött a hideg zuhany a számára egy, a verseny végeredményét érdemben befolyásoló áthajtásos büntetés képében. A sportfelügyelők azért büntették meg a japánt, mert úgy ítélték meg, hogy nem megfelelően reagált a sárga zászlóra. A büntetés a második helyre taszította őt, kilenc másodperccel a 83-as Ferrari mögé. Kobajasi keményen nyomta a gázt a hátralévő időben, hogy ledolgozza a hátrányt, de egy teljes pályát érintő sárga zászlós periódus miatt ez végül nem sikerült, így a második helyen haladt át a célvonalon, mindössze 1,78 másodperccel lemaradva a 83-as Ferrari mögött. Hirakawát a 15. helyen intették le a 8-as Toyotában, jócskán lemaradva a csapattársról.

Kobajasi Kamui (csapatfőnök és pilóta, 7-es autó):

„A csapat tökéletes munkát végzett, és nagy dolgot vitt véghez. Mindent megtettünk, amit csak tudtunk a vezetés, a stratégia és a boxkiállások terén, hogy harcolhassunk a győzelemért. A büntetés azonban szerencsétlenül jött ki számunkra, és őszintén szólva nagy meglepetés is volt a számomra. Ezt leszámítva a verseny nagyon szórakoztató volt, élveztem, hogy újra Austinban versenyezhetek, mert ez egy nagyszerű pálya. Már alig várom, hogy folytassuk ezt a nagyon szoros csatát a bajnoki címért a hazai versenyünkön.”

Végeredmény, Lone Star Le Mans:

1. #83 AF Corse (Kubica/Shwartzman/Ye) 183 kör
2. #7 TOYOTA GAZOO Racing +1.780mp
3. #50 Ferrari AF Corse (Fuoco/Molina/Nielsen) +26.282mp
4. #2 Cadillac Racing (Bamber/Lynn) +46.924mp
5. #35 Alpine Endurance Team (Chatin/Habsburg/Milesi) +1:10.513mp
6. #6 Porsche Penske (Estre/Lotterer/Vanthoor) +1:36.873mp
15. #8 TOYOTA GAZOO Racing +2 kör

Fotók: Toyota Gazoo Racing

FRISS PARALIMPIAI HÍREINK >>>

Tudtad?