A Toyota elektromos Hilux tanulmányt mutatott be Thaiföldön

Nagyon valószínű, hogy a Hilux Revo BEV Concept szériaváltozata pár éven belül az európai piacon is megjelenhet.

Az elektromos pickup tanulmány, amely a jelenlegi, szimpla kabinos Hiluxra (vagyis a thaiföldi változatára, a Hilux Revóra) épül, és a Toyota thaiföldi jelenlétének 60. évfordulóját ünneplő rendezvényen mutatták be a kelet-ázsiai országban.

A hivatalosan Hilux Revo BEV Conceptnek hívott villanyautó formája alig különbözik a mezei Hiluxétól, de a lökhárítókat áttervezték, és a bal első sárvédőn kialakítottak egy nyílást a töltőcsatlakozónak. Ezen kívül zárt hűtőmaszkra cserélték a régit, mivel a villanymotoros hajtásnak nincs szüksége annyi levegőre, mint a belső égésűnek. Jól látszik, hogy nem a dedikált villanyautók (Toyota bZ4X, Lexus RZ 450e) által használt e-TNGA platformot használták fel az autóhoz, hanem a meglévő létraalvázat módosították úgy, hogy az akkumulátorokat el lehessen benne helyezni.

Hivatalosan meg nem erősített információink szerint az elektromos Toyota pickup 2024-ben kerülhet gyártásba, elképzelhető, hogy az új, kilencedik generációs Hilux érkezését megvárják majd a környezetbarát hajtáslánc bevezetésével. A modellváltás nagyjából akkorra válik időszerűvé, a jelenlegi nyolcadik nemzedék ugyanis már viszonylag régen, 2015-ben érkezett. Állítólag az elektromos Hilux fő piaca Kína lesz, de Európában is várható a piaci bevezetése. Egy évvel ezelőtt, amikor a Toyota több mint egy tucat elektromosautó-tanulmányt leplezett le egyszerre, egy pickup is volt az újdonságok között, bár az sokkal inkább a Tacomára, és nem a Hiluxra emlékeztetett.

Akio Toyoda, a Toyota elnöke a thaiföldi rendezvényen mondott beszédében most csak annyit árult el az új tanulmányautóról, hogy részben Thaiföldön tervezték, és megismételte meggyőződését, hogy a Toyota képes szén-dioxid-semlegességet elérni hibrid, konnektoros hibrid, akkumulátoros elektromos és üzemanyagcellás járművekkel is.

„A szén-dioxid-semlegesség eléréséhez emlékeznünk kell arra, hogy a szén az igazi ellenség, nem pedig egy bizonyos hajtáslánc” – mondta. „És őszintén szólva, az akkumulátoros elektromos járművek nem az egyetlen módjai annak, hogy elérjük a világ szén-dioxid-semlegességi céljait. A Toyotánál hiszünk abban, hogy a szén-dioxid-kibocsátás-csökkentési lehetőségek teljes portfólióját hozzuk létre ügyfeleink számára az öntöltő és plug-in hibrid, valamint az akkumulátoros és az üzemanyagcellás elektromos járművekből. Emellett olyan lehetőségeket is keresünk, mint a belső égésű motorral hajtott hidrogénüzemű autók, mint például a GR Yaris- és GR Corolla-koncepciók. Miközben a fenntartható jövő megvalósításán dolgozunk, úgy gondolom, hogy holisztikus megközelítést kell alkalmaznunk a szén-dioxid-semlegesség terén” – tette hozzá.

Exkluzív Toyota podcastjaink IDE, valamint IDE kattintva érhetőek el!

Csak annak tűnhet szokatlannak, hogy a Toyota először Thaiföldön mutat be egy ilyen fontos tanulmányautót, aki még nem járt az országban. Aki már volt ott, az az utcaképből is rájöhetett, hogy az egész világon itt a legmagasabb a pickupok részesedése az újautópiacból. Jelenleg az ország legnagyobb darabszámban eladott autója az Isuzu D-MAX, a második a Toyota Hilux. Előbbiből 2022 első tíz hónapjában 152 434 darabot, utóbbiból 125 002 darabot értékesítettek, a Toyota 11,4 százalékos növekedést könyvelhetett el 2021-hez képest. Jól mutatja a két helyben készülő pickup népszerűségét, hogy a harmadik legnépszerűbb autóból, a szintén Thaiföldön gyártott Honda City-ből „csak” 39 610 darab fogyott ebben az időszakban.

A Thaiföldön leleplezett Revo BEV Concept rövid időn belül a második zéró szén-dioxid kibocsátású Hilux-tanulmány. A Toyota brit leányvállalata, a Toyota Motor Manufacturing UK ugyanis december elején mutatta be a könnyű haszonjármű hidrogén üzemanyagcellás prototípusát. Kiindulási alapként ők is a jelenlegi, nyolcadik generációs modellt választották, amelybe a második generációs Toyota Mirai FCEV hajtásrendszerét építették be a szükséges módosításokkal. A 182 lóerős, 300 Nm-es villanymotor energiaellátásáról egy 310,8V-os lítium-ion akkumulátor, illetve egy 128 kW teljesítményű hidrogénüzemanyag-cella gondoskodik, a platóban elhelyezett nagynyomású hidrogéntartályok 700 kilométert meghaladó hatótávolságot biztosítanak.

Fotók: Toyota, CarsCoops