A vasúttársaság nagy figyelmet fordít a Gyermekvasútra

A vasúttársaság az elmúlt években nagy figyelmet fordított, és fordít a jövőben is a Gyermekvasútra – hangsúlyozta Mosóczi László, a MÁV-Start vezérigazgatója kedden a Széchenyi-hegyi Gyermekvasút 75. születésnapi ünnepségén.

    Kiemelte, három évvel ezelőtt felújították a hűvösvölgyi végállomást és környezetét, tavaly júniusban felavatták a megújult hűvösvölgyi tábort, a csillebérci állomáson felújították az épületet, a biztosítóberendezést. A felújításokhoz a költségeket a MÁV saját forrásából biztosította, és a jövőben is azon lesznek, hogy az állomások is megújulhassanak, és még jobban visszaadhassák a kisvasút egyedi, varázslatos hangulatát.


    Ismertette, a járványhelyzet miatt bevezetett forgalomszünetelés előtti években átlagosan 300 ezren utaztak a kisvasúton évente, 2022-ben ismét visszatért a Gyermekvasút népszerűsége, sikeres rendezvényeken a napi látogatószám elérheti a 8-10 ezret.


    Mosóczi László szólt arról is, hogy a kisvasútnak fontos műszaki értéke is van, több járműtörténeti ritkaság található az állományban. Példaként említette, hogy a Gyermekvasút két működő gőzmozdonnyal is büszkélkedhet.


    A MÁV-Start vezérigazgatója szerint a 75 éves Gyermekvasút nemcsak a főváros, hanem a vasúttársaság büszkesége is, és a gyermekvasutasok közreműködésével működő kisvasút nemzetközi hírnévre is szert tett.


    Mosóczi László elmondta, az előző tanévben, tavaly júniusban 200 gyermekvasutast avattak, az Úttörővasút-Gyermekvasút történetében már 15-16 ezren vették fel a szolgálatot az elmúlt 75 évben.


    Az ünnepségen délelőtt induló személyvonatot Kerekes József Jászai Mari díjas színművész, hajdani úttörővasutas indította. A szervezők kedden egész nap programokkal várják a családokat, illetve az egykori kisvasutasokat.


    A Gyermekvasút építését 75 éve, 1948. április 11-én kezdték meg, ebből az alkalomból az első szakasz indulóállomásán, a Széchenyi-hegyen rendezett keddi ünnepségen emléktáblát avattak az állomásépület főbejáratánál, és alkalmi kiállítást rendeztek a vasút emléktárgyaiból.


    A budapesti Úttörővasút első, 3 kilométeres szakaszát 1948. április 11-én kezdték el építeni a Széchenyi-hegyen a Hegyhát út és Golfpálya út találkozásánál. Az első vonalrészen megépült Széchenyi-hegy végállomás, Normafa megállóhely, Csillebérc (Úttörőváros) és Virágvölgy (Előre) állomás, a vonatforgalom 1948. július 31-én indult meg.


    Az építkezés további két szakasszal folytatódott, a teljes vonalat 1950. augusztus 20-án adták át Hűvösvölgyben.