A Volvo Trucks új biztonsági rendszereket vezet be teherautóiban

A gyalogosok és kerékpárosok biztonságának megóvása, valamint a járművezetők munkájának megkönnyítése céljából a Volvo Trucks új, illetve kibővített aktív biztonságtechnikai rendszereket vezet be járműveiben.

A sofőrök munkavégzését támogató, illetve az utasok és a veszélyeztetett úthasználók védelmét szolgáló új biztonsági rendszerek egyike az Elülső holtteret lefedő asszisztens. Ez a rendszer a teherautó elején elhelyezett radar- és kamerarendszer segítségével felismeri, ha a jármű előtti holttérben járókelő vagy kerékpáros tartózkodik, és figyelmezteti a sofőrt, ha ütközésveszély áll fenn. Ugyancsak a veszélyeztetett úthasználók biztonságát szolgálja a Volvo Trucks új, ajtónyitásra vonatkozó, mindkét oldalon működő rendszere, amely figyelmeztet arra, ha ajtónyitáskor a teherautó mögül egy másik úthasználó érkezne.

“Biztonsági rendszereinket folyamatosan fejlesztjük és bővítjük, amellyel a járművezetőt támogatjuk abban, hogy mind az ő, mind a többi úthasználó biztonságát megőrizzük. A Volvo Trucks számára a biztonság olyan alapérték, amely minden cselekedünket átjárja, hosszútávú célunk pedig elérni a teljes balesetmentességet. A most bevezetett új biztonságtechnikai rendszerekkel fontos lépést tettünk e célunk elérése felé” – mondja Anna Wrige Berling, a Volvo Trucks közlekedés- és termékbiztonsági igazgatója.
 

Az újítások egy részét úgy fejlesztették ki, hogy már most megfeleljenek – vagy épp túlteljesítsék – az Európai Unió általános járműbiztonsági rendeletében (General Safety Regulation, GSR) foglaltakat. A GSR, amely 2024 júliusában lép érvénybe, számos járművezetői segédrendszer alkalmazását kötelezővé teszi a célból, hogy a közúti biztonságot növelje és a járművezetők, járókelők és kerékpárosok védelmét fokozza. A szabályozás bevezetésével az EU 2038-ra 25 000 életet kíván megóvni és 140 000 közúti balesetből származó sérülést kíván elkerülni.
 

“A biztonság terén üdvözöljük a szigorú szabályozásokat és a Volvo Trucks büszke arra, hogy már most teljesíti az összes feltételt, amelyek 2024-ben válnak majd kötelezővé” – teszi hozzá Anna Wrige Berling.
 

A Volvo Trucks új közlekedésbiztonsági rendszerei a következők:

Elülső holtteret lefedő asszisztens (a GSR része)
A jármű elejére szerelt radar- és kamerarendszer érzékeli, ha a jármű előtti holttérben tartózkodnak és audiovizuális jelzésekkel figyelmezteti a sofőrt, ha ütközésveszély áll fenn.

Intelligens sebességszabályozó (a GSR része)
Az új rendszer a közlekedési táblák felismerésével a járművezető előtti kijelzőn tájékoztatást nyújt a járműre vontakozó sebességkorlátozásokról. A sebességhatár túllépése esetén a rendszer audiovizuális jelzésekkel figyelmezteti a sofőrt.
 

Abroncsnyomás-ellenőrző rendszer (a GSR része)

A rendszer mind a vontató, mind a vontatmány abroncsainak légnyomását ellenőrzés alatt tartja. Az általános járműbiztonsági rendelet értelmében a járművezetőt abban az esetben kell figyelmeztetni, ha a guminyomás 20%-kal a referenciaérték alá csökken. A Volvo Trucks rendszere túlteljesíti az elvárásokat és lehetővé teszi azt is, hogy a járművezető ennél kisebb eltérés esetén is figyelmeztető jelzést kapjon. A biztonság mellett a megfelelő abroncsnyomás megválasztásával a járművek üzemanyaghatékonysága is növelhető.

 
Ajtónyitásra vonatkozó figyelmeztetés
A jármű mindkét oldalán elérhető rendszer ajtónyitáskor figyelmeztet arra, ha a jármű mögül egy másik úthasználó érkezne. A rendszer akkor aktív, amikor a teherautó egy helyben áll, valamint a motor leállítása után még további két percig.
 

Automata visszagurulás-gátló
A funkció egy helyben tartja a járművet, amíg a gázpedált meg nem nyomják, ezzel támogatva a sofőr munkáját az emelkedőkön és lejtőkön is.
 

Az intelligens sebességszabályozó rendszer a legtöbb piacon elérhető lesz. A többi rendszer a dízel-, illetve elektromos meghajtású és a gázüzemű Volvo FH, FM és FMX modellekben is elérhető lesz globálisan, 2023 szeptemberétől. A Volvo FL és FE modellek 2023. év vége előtt megkapják az általános járműbiztonsági rendeletben foglalt biztonsági rendszereket.