A VW elektromos autói már képesek megtanulni önmaguktól leparkolni

Az új szoftvercsomag számos újdonságot tartalmaz a töltési funkcióktól az asszisztens rendszerekig.


A Volkswagen első vezeték nélküli, over-the-air szoftverfrissítése az ID modellcsalád elektromos járműveihez tavaly nyáron érkezett a 2.3-as verzióval. A csomagban többek között továbbfejlesztették az infotainment rendszert és a fényszórókat, ám a wolfsburgi gyártó most egy még jelentősebb frissítést tervez.

Az ID. Software 3.0 verziójában számos frissítés érkezik, amelyek lefedik a töltési funkciókat, az asszisztens rendszereket és számos egyéb technológiai újdonságot is. Az újítást elsőként a frissen gyártott autók kapják meg, de az év folyamán a már korábban leszállított autókba is megérkezik a szoftver.

A csomag egyik újdonsága a memóriafunkcióval rendelkező Park Assist Plus, amellyel a sofőr akár öt különböző parkolási manővert is megtaníthat a szoftvernek. A funkció megjegyzi a 40 kilométer/óra alatti parkolási manővereket, amelyeket az autó később képes autonóm módon megismételni.

Fontos változást jelent, hogy a frissítés nagyobb töltési sebességet biztosít a 77 kilowattórás akkumulátorral szerelt ID autók számára. Az egyenáramú töltés maximális teljesítménye 125 kilowatt helyett 135 kilowattra emelkedett. Az akkumulátor hőkezelésének javulása miatt nőtt a hatótávolság, különösen hideg időben. Emellett az új Battery Care Mode 80 százalékra korlátozza az akkumulátor töltöttségi szintjét, így biztosítva hosszabb élettartamot az akkumulátornak.

Frissül a kijelzők megjelenése is: az opcionális head-up display még több információt képes a sofőr elé vetíteni, míg a műszeregység mostantól már az akkumulátor aktuális töltöttségi szintjét is képes megjeleníteni százalékos formában. Utóbbit kifejezetten a felhasználók kérésének eleget téve.

Forrás:

Motor1 & mahzrt.hu