Álrendőr büntetett meg külföldi autósokat Heves vármegyében

    Vádat emelt a Füzesabonyi Járási Ügyészség egy férfi ellen, aki rendőrnek adta ki magát és külföldi autósokat büntetett meg az M3-as autópályán – közölte a Heves Vármegyei Főügyészség helyettes sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

    Gubala Ádám Miklós tájékoztatása szerint a férfi 2022-ben, majd tavaly többször is hivatalos eljárást színlelve külföldi autósokat károsított meg Kál térségében.


    Az álrendőr a leállósávban állt meg kéken villogó megkülönböztető jelzéssel engedély nélkül felszerelt kocsijával, és nyakában egy okirattal állított meg külföldi rendszámú autókat. Miután elkérte a sofőr iratait, közölte vele, hogy gyorshajtás miatt több tízezer forintra megbünteti.


    A sértettek, abban a hiszemben, hogy intézkedő rendőrrel van dolguk, a felszólításnak többnyire eleget tettek, és kifizették a valótlan büntetést. Ám kétszer is előfordult, hogy az elkövető a fizetést vonakodva teljesítőket előállítással, illetve a járművük lefoglalásával fenyegette meg, így ekkor is sikerrel járt.


    Az egyik esetben, mivel a gépkocsi vezetőjénél nem volt elég készpénz, a férfi a saját kocsijába ültette át a külföldi állampolgárt és egy gyöngyösi bankautomatához vitte, majd a pénzfelvétel és -átadás után visszafuvarozta az autópálya pihenőhelyén hagyott járművéhez.


    A járási ügyészség a férfit kétrendbeli, hivatalos minőség színlelésével elkövetett zsarolás bűntettével, valamint szabálysértési értékhatárt meg nem haladó, üzletszerűen elkövetett csalás vétségével vádolja.