Autóipari vezetők szerint százezrekbe kerülhet néhány percnyi késés is a határokon
Kertész Róbert, az MTI tudósítója jelenti:
Brit autóipari vezetők szerint több százezer font veszteséget okozhat már az is, ha a brit EU-tagság megszűnése után akár csak néhány percet késik a határokon a részegységek behozatala.
A londoni alsóház üzleti bizottsága kedden meghallgatta a Honda és az Aston Martin autógyár vezető tisztviselőit, valamint a brit autógyártók és -kereskedők szövetsége (SMMT) vezérigazgatóját.
Patrick Keating, a Honda európai üzletágának – Honda Motor Europe – kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatója a bizottsági meghallgatáson elmondta: a japán autóipari csoport nagy-britanniai gyártóüzeme naponta kétmillió részegységet importál Európából 350 kamionnal, és a gyár raktáraiban a gyártás minden adott fázisában mindössze egyórányi részegység-készlet van.
Keating szerint ha a brit EU-tagság megszűnéséig nem jön létre megállapodás az Európai Unióval az akadálytalan áruforgalom folytatódásáról, és a kontinensről érkező behozatalt vámvizsgálatnak kell alávetni, a beszállítási folyamat ebből eredő minden negyedórányi késedelme egy-egy órányi gyártási folyamatra vetítve 850 ezer font (300 millió forint) halmozott veszteséget okozna a Hondának a tovagyűrűző fennakadások miatt.
Theresa May brit miniszterelnök többször is kifejtette azt a célkitűzését, hogy a kereskedelmi forgalom Nagy-Britannia és az EU-ban maradó 27 ország között a brit EU-tagság megszűnése után is “szabad és súrlódásmentes” maradjon.
Keating azonban a keddi londoni parlamenti meghallgatáson kijelentette: az európai vámunión kívül “nem létezik olyasmi, hogy súrlódásmentes kereskedelem”.
A Honda vezető európai képviselője ezzel arra utalt, hogy a konzervatív párti brit kormány az EU-tagság megszűnésével együtt ki akar lépni az Európai Unió egységes belső piacáról és vámuniójából is. London ezt azzal indokolja, hogy ha Nagy-Britannia megtartaná tagságát ezekben az integrációs szerveződésekben, ahhoz olyan feltételeket kellene teljesítenie – mindenekelőtt az EU-munkavállalók bevándorlási szabályozásában -, mintha ki sem lépett volna az EU-ból.
A brit kormány ugyanakkor átfogó szabadkereskedelmi megállapodásokra törekszik az EU-n kívüli legnagyobb kereskedelmi partnereivel.
A keddi londoni alsóházi meghallgatáson a brit Autógyártók és -kereskedők Szövetségének vezérigazgatója, Mike Hawes mindazonáltal kijelentette: a brit autóipar olyan mélyen integrálódott az Európai Unió beszállítói hálózatába, hogy nem sok hasznát látná más térségekkel kötött bármiféle szabadkereskedelmi megállapodásnak.
A szabadkereskedelmi megállapodásokhoz a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályai szerint ugyanis az szükséges, hogy az egyezmény által érintett termékfajták legalább 60 százalékban a megállapodást aláíró országokban készüljenek.
Hawes szerint ugyanakkor a brit autógyárakban előállított járművek részegységeinek 44 százaléka származik nagy-britanniai beszállítóktól, de mivel ők is sok mindent importálnak, a tényleges arány közelebb van a 25 százalékhoz.
Mark Wilson, a sportautóiról híres, patinás Aston Martin brit autógyár pénzügyi igazgatója a bizottsági meghallgatáson azt mondta: ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül távozik az EU-ból, a brit járműtípus-engedélyeket kiállító hivatal (Vehicle Certification Agency, VCA) igazolásainak jogi érvénye megszűnhet az Európai Unióban. Wilson szerint mivel az Aston Martin csak Nagy-Britanniában termel, és nincs jelen más EU-országokban, ez akár a gyártás kényszerű leállását is jelenthetné.