Az élet igazolta a Coop Ralit

Kilenc állomáson ismerkedik meg csaknem háromszáz résztvevő a magyar élelmiszer-feldolgozás legjobbjaival az idei Coop Rally alkalmával – hangzott el a rally megnyitó országos sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten. Az idén 12. alkalommal megrendezett eseményen 735 kilométert tesznek meg a magyar élelmiszeripar értékeit bemutató szakmai program résztvevői.

A Coop Rally annak az elgondolásnak a megtestesülése, amely szerint az elért eredményeinkből valamit vissza kell adnunk annak a közösségnek, amelyben élünk – jelentette ki a rendezvényt útjára indító országos sajtótájékoztatón Pekó László. A CO-OP Hungary Zrt. Igazgatóságának elnöke az eseményen kifejtette: a szakmai program 2006-ban indult, amikor a magyar termékekről még sokan másképp gondolkodtak, mint ma. A rengeteg külföldi termék között is fontosnak tartotta a hazai értékek bemutatását a COOP, mára pedig az élet igazolta ezeket az erőfeszítéseket. Ennek legfrissebb eredménye, hogy idén a Coop Rally kiérdemelte a Magyar Termék Nagydíjat, ami rally-n résztvevők közös sikere.

Az idén 12. alkalommal megrendezett Coop Rallyn mintegy 115 résztvevő cég lesz jelen csaknem 300 fővel – tette hozzá Pekó László. A verseny keretében 9 állomást látogat meg a mezőny, amely több mint 100 autóval 735 kilométert tesz meg Magyarország északkeleti tájain. Pekó László kiemelte: az állomások között vannak multinacionális cégek, és kisebb vállalkozások is, amelyek bemutatkozási lehetőséget kapnak. Ezek a kisebb szereplők nemritkán országos partnerré növik ki magukat. Van olyan állomás is, ahova visszalátogat a Coop Rally, így megtapasztalhatjuk ezen társaságok fejlődését is.

A COOP Gazdasági Csoport továbbra is tudja teljesíteni célkitűzéseit, Magyarország legnagyobb boltszámmal rendelkező kereskedelmi láncaként tartjuk a piaci pozíciónkat – értékelte a magyar tulajdonú kereskedelmi csoport teljesítményét Tóth Géza. A CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatója hozzátette: a stabil piaci részesedés fontos eleme, hogy a COOP mindig is nagy hangsúlyt fektetett a magyar termékekre, például saját márkás termékeinek szinte mindegyike magyar gyártású élelmiszer. Ez a stratégia sikeresnek bizonyul, hiszen a COOP az elmúlt időszakban a kivételesen erős verseny dacára is növelni tudta bevételét, a volument tekintve pedig továbbra is a legnagyobb piaci szereplő.

Tóth Géza hozzátette: a fogyasztók döntéseiben egyre lényegesebb a termék eredete. „Bár még mindig az ár az elsődleges tényező, lényegesen csökkent ennek a szerepe a vásárláskor, míg a termék magyar mivolta felértékelődött. Ebben talán nekünk is van szerepünk.”

A vezérigazgató kitért arra is: a COOP és a Magyar Termék Nonprofit Kft. stratégiai együttműködése már több évre tekint vissza. Ennek keretében a Coop sajátmárkás termékein használhatja a jól ismert Magyar Termék védjegyeket, valamint közös kommunikációt is bonyolítanak az együttműködő felek.

A Coop Rally, a COOP Gazdasági Csoport, valamint a kormány céljai alapvetően közösek: a magyar gyártók és termékek bemutatása, népszerűsítése – jelentette ki Feldman Zsolt, aki Dr. Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter, a rally fővédnökének képviseletében maga is részt vesz a két napos szakmai programon. A Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára hozzátette: ha valaki külföldön vagy belföldön Magyarországról beszél, jó eséllyel a mezőgazdaság, az élelmiszer jut eszébe. „Valóban vannak jó adottságaink, amely arra kötelez bennünket, hogy az élelmiszer-előállítást is jól csináljuk” – fogalmazott Feldman Zsolt.

A helyettes államtitkár kiemelte: a hazai élelmiszerpiac mintegy 2600-2700 milliárd forintot tesz ki, egyáltalán nem mindegy, hogy ebből mekkora szeletet hasítanak ki a magyar gyártók. A jó minőség, a közös gondolkodás segítheti a hazai ágazatot abban, hogy ez az arány tovább növekedjen.

A Coop Rally összeköti a vidék élelmiszeriparát és kereskedelmét – mondta el a rendezvényen Zsigó Róbert. A Földművelésügyi Minisztérium élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára emlékeztetett: a kormány stratégiai ágazatnak tekinti az élelmiszer-feldolgozást, és mindent megtesz annak érdekében, hogy a szektor forrásokhoz, figyelemhez jusson. Ennek érdekében számos olyan intézkedést hozott a szaktárca, amely a minőség javulásához járul hozzá, ilyen például a helyi termékek középpontba állítása, vagy az Élelmiszerkönyv módosítása, szigorítása. A Coop Rally szintén ezt a célt szolgálja, hiszen a legjobb minőségű magyar termékeket állítja fókuszba – tette hozzá.

Háttéranyag

A COOP Gazdasági Csoport 100%-ban magyar tulajdonú, amelynek jelenleg közel 700 kis- és középvállalkozás a tagja. Tavalyi árbevétele 582 milliárd forint volt. Több mint 30 ezer alkalmazottjával az ország egyik legnagyobb kistelepülési foglalkoztatója. Az üzletláncnak 1700 településen, közel 2700 franchise boltja van, és további közel 2000 üzletet lát el áruval és naponta 1,5 millió vevő fordul meg üzleteiben.

Társadalmi felelősségvállalás

A kereskedelmi lánc társadalmi felelősségvállalása országosan, regionálisan és lokálisan is jelentős.

Ez mindenekelőtt abban érhető tetten, hogy korábbi dolgozóit megtartotta, jelentős hányaduk törzsgárda, ennek köszönhetően ma is szép számmal vannak olyanok, akiknek a COOP az első, és vélhetően az egyetlen munkahelye. Több évtizedes munkájuk garancia a szakértelemre és a minőségre.

A cég felelősségét hangsúlyozó programok között egyedülállóként emelkedik ki a kezdetek óta hazai élelmiszertermelést középpontba állító „Coop Rally, a minőségi magyar termékekért” szakmai program, melynek eredménye, hogy az elmúlt évek során, a szakmai kereten túlnőve sikeresen szólította meg a fogyasztók széles rétegét is, hozzájárult a magyar termékek forgalmának növekedéséhez. Az eseményt 2006 óta szervezi meg az üzletlánc, amelyet 2017-ben Magyar Termék Nagydíjjal ismertek el.

A COOP 1996 óta támogatja a Magyar Olimpiai Csapatot, 2013-tól gyémántfokozatú támogatóként. Az anyagi támogatáson túl tavaly negyedik alkalommal megrendezett szurkolói mozgalmával népszerűsítette az olimpiát, az olimpiai eszmét, az olimpikonokat. Ezzel a programjával rávilágít a sportolás egészség megőrző, a nemzet tudatot, közösséget építő erejére. A COOP elhivatottságát mutatja, hogy folytatva az eddigi támogatási tevékenységet, 2017-ben a következő olimpiai ciklusra vonatkozóan is meghosszabbította együttműködését a Magyar Olimpiai Bizottsággal, továbbra is gyémántfokozatú támogatóként.

A COOP Segély Alapítvány a Coop szolidaritását tükrözi, melynek keretében 2010 óta több mint 110 millió forint értékű, több mint 200 tonna élelmiszer adománnyal segítették az önhibájukon kívül bajba jutott embereket és a nevelőotthonokban és nevelőszülőknél élő különleges ellátást igénylő, több mint 20 000 gyermeket. Az idei évben, június-július folyamán az alapítvány hagyományosan az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve újabb 20 millió forint értékű adománnyal járult hozzá 7726 különleges ellátást igénylő gyermek étkeztetéséhez az ország összes megyéjébe, összesen több mint 78 tonna élelmiszert eljuttatva, személyesen átadva.

A 10 éve működő Bartolák Mihály Alapítvány tehetséges fiatalok tanulmányainak segítésére jött létre. Az eltelt idő alatt több mint 300, a cégcsoport körében dolgozó szülő, vagy nyugdíjas nagyszülő tehetséges, rászoruló gyermekének, unokájának alap-közép és felsőfokú tanulmányait segítette.

Az üzletlánc regionális és lokális szinten is szerepet vállal az emberek mindennapjaiban, így támogatja az önkormányzati-, kulturális- és sport rendezvényeket, a nemzeti identitásunk, hagyományaink megőrzését segítő klubokat, sportegyesületeket, iskolákat. Emellett a hálózat vezetői aktív szerepet vállalnak a helyi közéletben és részt vesznek a gazdasági környezet alakításában és a