Az első „Dakar-autó” egy Skoda volt

Éppen 90 éve, hogy Jirí Hanus és egy Skoda 633 keresztülszelte a Szaharát.

Huszonhét évesen, 1933-ban egyedül indult el a 8050 km-es útra Csehszlovákiából a szenegáli fővárosba, Dakarba Jirí Hanus.

Abban az évben a Skoda egy jól megtervezett középkategóriás modellt dobott piacra. Az 1,8 literes Skoda 633, a vállalat zászlóshajójának, a Superb modellnek az elődje, hathengeres volt, és 33 lóerőt (innen a „633” típusjelzés), azaz 24,3 kW-ot teljesített.

Fegyverek? Egy indítókar és egy gumiszerelő vas!

Történetünk hőse Jirí Hanus, a Skoda művek egyik vállalatát irányító ügyvezető igazgató fia volt. Egy fagyos napon, 1933. február 17-én Prága központjától mintegy 25 kilométerre fekvő Radlíkból Afrikába indult. Gyakorlatilag az egész úton hóval kellett megküzdenie a dél-franciaországi Marseille kikötőjéig, ahová öt nap alatt megtett 1454 kilométer után érkezett meg.

A sötétzöld Skoda 633 február 24-én Algériában gurult először afrikai földre. Szériaautó volt, mi több, a legolcsóbb változat, zárt kétajtós „Tudor” karosszériával, amely 45 500 csehszlovák koronába került. Összehasonlításképpen: Csehszlovákiában akkoriban az átlagos havi bér kevesebb mint nyolcszáz korona volt, ennyibe került egy átlagos férfi gyapjúöltöny. A speciális, széles, alacsony nyomású, a sivatagban használható abroncsok helyett Hanus ragaszkodott a Náchodban gyártott szabványos, 18 hüvelykes kerékre való gyári abroncsokhoz. (Érdekes, hogy csak két gumidefektje volt az egész úton.)

A helyiek a fejüket csóválták a zárt karosszérián, a korlátozott szellőzésen és a fegyverek hiányán. Mert a kurbli és a szerelővas nem vehető komolyan a puskás rablók ellen.

Hanus a Transz-Szaharai Társaság szükséges jóváhagyásával indult el a francia gyarmatokon keresztül az algériai fővárosból, Algírból Dakarba vezető, 6546 kilométeres, kihívásokkal teli útra. A társasággal kötött írásos megállapodása garantálta számára egy kutató- és mentőautó kiküldését – de csak öt nappal azután, hogy a szakasz céljába kellett volna érkeznie.

Kövesse a távíróoszlopokat

A Skoda 633-as Algírból csak 442 kilométert tehetett meg aszfalton. Ezután a már érdekes módon az eltévedés nem jelentett gondot, mivel Hanusnak egyszerűen csak a távírópóznákat kellett követnie 211 kilométeren át Ghardaiáig. Hanus még az iránytű elvesztését sem bánta – az, hogy a hajó fedélzetén ellopták a kombinált fogóját, sokkal rosszabb volt.

A dél-algériai El Golea oázisban (emlékszünk Rejtő légiós történeteire?) a benzint és vizet forrasztott kannákban lehetett pótolni. Aztán jött az, amit Hanus „rugalmas terepnek” nevezett. A kemény aljtalajra hordott homokon kipörögtek a kerekek az emelkedőkön.

Fagyálló folyadék és hallucinációk

Csak itt kezdődött az igazi Szahara. A következő szakasz ijesztő 1100 kilométer volt, egyetlen ellátóállomással félúton Tabankortig. Sok utazó pusztult el a sivatagban, miután kétségbeesésükben megitták az utolsó csepp vizet is az autójuk hűtőjéből. Még szerencse, hogy Hanus két, úgynevezett homokvasat is vitt magával, amit a kerekek alá helyezhetett, ha elakadt a mély homokban. Így nem kellett leeresztenie a gumikat, hogy növelje a talajon lévő felületüket – majd a perzselő hőségben kézi pumpával újra felfújni őket.

A legnehezebb szakaszra az autó alapos ellenőrzése után indult el, 173 liter benzinnel, 25 liter kútvízzel, 3 liter ásványvízzel és 15 liter olajjal felszerelve. A biztonsági követelmények által előírtnál 52 literrel kevesebb vizet vitt magával, de nem akarta túlterhelni az autót. A hűtőből nem tudta meginni a vizet, mert abban fagyálló adalékot használt.

A hőség és a fáradtság hamarosan hallucinációkhoz vezetett a volán mögött: egy erdő délibábja, a levegőben repkedő varázsfigurák. Bakik, a hallgatag afrikai idegenvezető, aki Hanust az út ezen szakaszán kísérte, nem tudott vezetni, viszont keveset ivott, mert csak ült, és nem dolgozott.

Az 1,8 literes motorral és 18 centiméteres szabad hasmagassággal rendelkező autó gyakran egyesben kereste a járható terepet.

Végül Tabankorton keresztül a felfedező megérkezett a francia Nyugat-Afrikában (Mali) lévő Gao településre.

Dakar felé

Az idegenvezetőt leszállítva a Skoda a Niger folyó mentén Niamey felé folytatta útját. Hanusnak gazellákat, varacskos disznókat és kígyókat kellett kerülgetnie, és többször ki kellett ásnia az autót a homokból. Másnap a Felső-Voltában (ma Burkina Faso) fekvő Ouagadougou felé indult, majd a mai Maliban lévő Bamakóba. Egy olyan területen is áthaladt, ahol sztyeppetűz tombolt, a hőségben csukott ablakokkal vezetett, és a fedélzeten lévő több száz liter benzin miatt remegve figyelte a levegőben kavargó szikrákat. Kimerülten és kiszáradva ért a célba.

Miután két napot pihent Maliban és megolajozta az autót, Hanus ismét útnak indult Kayesen keresztül a sárgalázzal sújtott szenegáli Dakar felé.

Gyötrelmes autózás után Hanus végre megérezte a sós levegő illatát, amely az Atlanti-óceán közeledtét jelezte. Miután 6546 kilométert tett meg a Szaharában, lenyűgöző napi 436 kilométeres átlaggal, a Skoda 633 elérte a kikötővárost. Négy nappal később az autó és a sofőr Gibraltáron keresztül az Anfa gőzhajón tért vissza Marseille-be.

Egy hónapos, 9716 km-es út után – amely során az átlagfogyasztás csupán 13,75 liter volt, miután a kocsi motorját magas forgatónyomaték leadására hangolták –1933. március 17-én ért vissza Radlíkba a világjáró 633-as.

dasblog