• Egyéb

Az idei szezon eddigi legrosszabb hétvégéjén van túl Kiss Norbi

Bár pontszerző helyekkel kezdte a kamion Európa-bajnokság belgiumi hétvégéjét Kiss Norbert, de a Tankpool24 csapat kétszeres Európa-bajnok versenyzője csalódottan kommentálta a szombati negyedik és nyolcadik helyét Zolderben.

Hatodik állomásához érkezett a FIA ETRC mezőnye a 2018-as szezonban. A belgiumi Zolder egyáltalán nem ismeretlen a szombathelyi pilóta számára, ennek ellenére a Tankpool24 csapat Mercedes kamionjával versenyző Kiss Norbertnek nem jött ki a lépés a hétvége első napján.

“Időmérőn a hatodik helyet tudtam megszerezni, ez mindenképp csalódás volt. Hiába próbáltam két gyors kört is futni, és hiába éreztem úgy, hogy kihoztam a maximumot, nem lett jobb az eredmény. Az első versenyen sikerült két helyet előrelépni, igaz, hogy nagy csatában, lökdösődésben, a sikánon is át kellett mennem egyszer. Utóbbi miatt felhívtak a versenyigazgatóságra, de sikerült elmagyarázni a bíráknak, hogy miért történtek úgy a dolgok, ahogy történtek. Figyelmeztetést kaptam csak, de a negyedik helyem megmaradt” – foglalta össze az első verseny eseményeit Kiss Norbert. 

“A fordított rajtrácsos futam nagyon rosszul jött ki: a rajt után kétszer is nekem jöttek, valahogy nem működött jól a kamion. Nem tudtam olyan tempót menni, amilyet szerettem volna. Folyamatosan csúsztam vissza, nyolcadik lettem. Egyáltalán nem vagyok elégedett, nem mennek úgy a dolgok, ahogy számítottunk rá” – kommentálta a második futamon történteket.

Bár Norbi a vasárnapi időmérőn a Q1-ből a legjobb idővel jutott tovább a Superpole-ba, de ott sajnos csak az ötödik helyre tudta magát kvalifikálni. A versenyen ezt a pozíciót sikerült megőriznie a célig, de egy kisebb koccanás miatt 30 mp-es büntetést róttak ki rá, így végül nem szerzett pontot.

A hétvége utolsó futamát a 12. helyről kezdhette meg, viszont  ötödikként ért célba.
Az idén ez volt az első olyan hétvége, ahol egyetlen egyszer sem állhatott fel a dobogóra a szombathelyi pilóta. 

„Nagyon igazságtalannak tartom a versenybírók ítéletét, illetve a kiszabott büntetéseket. Olyan dologért büntettek meg, amihez hasonló eseteket máskor, másoknak még csak nem is szoktak vizsgálni. Az  F1-ben 5-10 másodperces büntetéseket szabnak ki olyankor, amikor bajnokesélyes versenyzők egymást lökik ki a rajtnál. Ezzel szemben én 30 másodpercet kaptam egy olyan koccanásért, ahol senki nem esett ki, sőt az ellenfelem tulajdonképpen előnyhöz jutott azáltal, hogy hátulról meglöktem. Nagyon csalódott vagyok. Ezzel teljesen tönkretették a teljes vasárnapomat. Bár a második versenyen sikerült feljönnöm az ötödik helyre, de igazából ez most egyáltalán nem vígasztal.”  

A bajnokság a franciaországi Le Mans-ban folytatódik szeptember 29-30-án.