Az illegális gyorsulási versenyek megakadályozásáért tartottak ellenőrzést a rendőrök

     Az illegális gyorsulási versenyek megakadályozása, valamint az ittas sofőrök kiszűrése érdekében tartottak ellenőrzést a Budapesti Rendőr-főkapitányság – békásmegyeri, újpesti, angyalföldi és rákospalotai – rendőrei a III. és a XIII. kerületben – közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.

    Az akció során az egyenruhások 799 járművet ellenőriztek, a sofőröknél alkoholszondát is alkalmaztak; hat járművezetővel szemben közigazgatási bírságot szabtak ki ittas járművezetés miatt, egyet pedig ittas járművezetés bűncselekmény gyanúja miatt elő is állítottak. Egy férfit azért állítottak elő a rendőrök, mert eltiltás ideje alatt vezetett, további négy sofőrrel szemben pedig szabálysértési eljárást kezdeményeztek, mert engedély nélkül vezettek.


    A közlemény szerint az éjszakai ellenőrzésben részt vevő rendőrök három kocsi forgalmi engedélyét a helyszínen elvették, mert az autókat szabálytalanul átalakították, egy autós pedig helyszíni bírságot kapott emiatt. Több sofőrt azért büntettek meg, mert lejárt az autójuk műszaki engedélye, a kötelező gépjármű-felelősség biztosításuk vagy az orvosi alkalmassági vizsgálatuk.


    A III. kerületben a rendőrök zajszintmérést is végeztek az autókon.


    Az ellenőrzések során egyik kerületben sem merült fel információ arra vonatkozóan, hogy illegális gyorsulási versenyt szerveznek.


    A BRFK a jövőben is folytatni fogja a komplex közlekedésrendészeti ellenőrzéseket – tették hozzá.