Az M3-ason gázoló, majd cserbenhagyó V. Martint előzetesbe tennék a zsaruk

A budapesti nyomozók elfogták azt a 20 éves gyömrői férfit, aki az M3-as autópályán elütött egy nőt, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a rendőrségre bejelentés érkezett, hogy egy holttestet találtak az M3-as autópálya fővárosból kifelé vezető oldalán. A nyomozók megállapították, hogy az elkövető az autójával 2019. január 2-án 1 óra 10 perc körül Budapest felől Mogyoród irányába közlekedett az autópályán, amikor elütött egy úttesten sétáló nőt, majd segítségnyújtás nélkül továbbment. A baleset következtében a nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt.

A baleset során letört az autó visszapillantó tükre, amely alapján a rendőrök azonosították a járművet, majd a lefoglalt kamerafelvételek alapján a sofőrt is. A nyomozók a 20 éves gyömrői V. Martint 2019. január 2-án délelőtt lakcímén elfogták, valamint az udvaron megtalálták és lefoglalták a férfi autóját.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának nyomozói V. Martint segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására.

2

police.hu