Ja, az új Sorento műszaki részletei is megjelentek még február közepén

  • Új padlólemez, több hely, nagyobb kényelem, élvezetesebb
    menettulajdonságok
  • Új, turbós, villamosított ‘Smartstream’ hajtásláncok
  • A sorozat indulásakor 1.6 literes benzinmotoros (T-GDi) hibridhajtás és 2.2
    literes dízel is szerepel a kínálatban
  • Hivatalos bemutató a Genfi Autószalonon

A Kia Motors nyilvánosságra hozta az új Sorento padlólemezének és hajtásláncainak
műszaki részleteit.

Az idén érkező, alapjaiban friss Sorento sorozat a Kia első szabadidő-terepese a márka új
padlólemezén. Kompakt motorterével, korábbinál rövidebb túlnyúlásaival, de hosszabb
tengelytávjával a padlólemez arányai is hozzájárulnak az új modell határozott kiállásához,
látványos formáihoz, kényelméhez, és élvezetes menettulajdonságaihoz.

A Sorento teljes hossza 10, tengelytávja 35 mm-t nyúlt a kifutó modelléhez képest (az új
tengelytáv 2815 mm), így az utastér valamennyi kategóriatársénál tágasabb, miközben
átgondolt kialakítása révén az új Sorento csomagterekben is a mezőny élén áll.

A Sorento első generációja 2002-ben érkezett, robusztus alvázas felépítéssel, ebből
adódóan tágas utastérrel, valamint kiemelkedő tereptulajdonságokkal. Az önhordó szerkezet
a második generációval debütált 2009-ben, és alapvető változást hozott a modell közúti
viselkedésében. A most bemutatott új középkategóriás SUV padlólemez hasonlóan nagy
előrelépést jelent, hiszen általa az új Sorento új mércét állít a kategóriában, tágasságban,
praktikusságban, hatékonyságban és minőségben is.

A koreai, európai és észak amerikai piacokra az új alapokkal együtt friss, turbós
‘Smartstream’ hibrid hajtáslánc is érkezik, a Sorento történetének első villamosított
hajtásaként. A rendszer egy 1.6 literes turbós és közvetlen befecskendezéses
benzinmotorból (T-GDi), egy 44.2 kW-os villanymotorból, és egy 1.49 kWh-s lítiumionpolimer szerkezetű akkumulátorból áll. A benzines és a villanymotor kombinált
összteljesítménye 230 LE, a közös forgatónyomatéki csúcs 350 Nm. Az így felszerelt
Sorento komoly menetteljesítményekre képes, alacsony károsanyag-kibocsátás mellett. Az
új padlólemezben az akku az utastér alatt utazik, így egyáltalán nem vesz el helyet sem az
utasoktól, sem a csomagoktól.

A koreai és európai vásárlók friss fejlesztésű 2.2 literes, 202 LE-s (440 Nm) négyhengeres
‘Smartstream’ dízelmotorral, és a Kia új, nyolcfokozatú duplakuplungos robotizált
sebességváltójával (8DCT) is megrendelhetik autójukat. A szárazkuplungos kialakítású
erőátvitel olyan finoman kapcsol, mint a hagyományos bolygóműves automaták, de nem
csak gyorsabb, hatásfoka is jóval magasabb azokénál. A Kia új, 8DCT videója ITT
megtekinthető.

A későbbiekben érkezik majd az új plug-in hibrid verzió is.

Az új Sorento egy sor high-tech biztonsági és kényelmi felszereléssel debütál. A
fékasszisztens új kiegészítő funkciója megakadályozza a többszörös ütközést (például
ráfutásos balesetekben): a rendszer az első ütközés, és a légzsákok kinyílása után
automatikusan fékez, így kerüli el egy esetleges második frontális, vagy oldalütközést. A
rendszer piacfüggően kapható, akárcsak az összesen akár nyolc utastéri légzsák (első-,
oldal-, függöny-, és térdlégzsákok).

Az élet örömeire és megpróbáltatásaira is felkészített újdonságot március 3-án láthatja
először a nagyközönség, a Kia standján, a Genfi Autószalonon.