Baleseteket okozott egy bódult sz*rházi, cserbenhagyás miatt is vádat emeltek ellene

    Vádat emeltek egy férfi ellen, aki tavaly júniusban, bódult állapotban, száguldozva elmenekült az igazoltató rendőrök elől, pár hétre rá pedig két közúti balesetet is okozott, és mindkét helyszínről elmenekült – tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség pénteken az MTI-t.

    A vádirat szerint a férfi tavaly június 30-án a XIII. kerületben, a Váci úton érvényes vezetői engedély nélkül, alkoholtól és kábítószertől befolyásolt állapotban vezetett egy személygépkocsit, amelyben három utas is volt. Az egyik kereszteződésben indexelés nélkül kanyarodott be, emiatt rendőrök intézkedni akartak, de elmenekült előlük. A vádlott menekülés közben számos közlekedési szabályt megszegett, egyirányú utcákba hajtott be, a forgalommal szemben száguldozott és a sebességkorlátot is átlépte.


    A menekülésnek az vetett véget, hogy a vádlott nagy sebességgel a padkának ütközött, és az autó két első kereke defektet kapott. Ekkor a sofőr kiszállt az autóból és egy társasházhoz futott, ahol egy hetedik emeleti lakás teraszkorlátján ülve öngyilkossággal fenyegetőzött, míg végül a rendőrök elfogták.


    A vádlott a közlekedési szabályokat többszörösen és súlyosan sértő manővereivel közvetlen veszélynek tette ki mások életét és testi épségét – írták.


    A vádirat szerint a férfi tavaly július 28-án szintén bódult állapotban ült volán mögé, és a XIX. kerületben, az Ady Endre úton balesetet okozott. Az előtte haladó autó sofőrje megállt, ő pedig nekiütközött, majd megállás nélkül elhajtott. Közvetlenül ezután a X. kerületben, az Üllői úton is balesetet okozott, miután elvesztette uralmát a gépkocsija felett és egy másik autónak ütközött. Emiatt a másik autó sofőrje a járdára hajtott és fának csapódott. A vádlott ezt a baleseti helyszínt is megállás nélkül elhagyta – ismertette az főügyészség.


    A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség a 23 éves férfit közúti veszélyeztetéssel, cserbenhagyással, valamint ittas, illetve bódult állapotban elkövetett vezetéssel és kábítószer-birtoklással vádolja – olvasható a közleményben.