BMW Motorrad e-mobilitás

A BMW Group fenntarthatósági stratégiájának megfelelően a BMW Motorrad is következetesen halad az elektromobilitás kiteljesítésének irányába. A BMW Motorrad a Concept e tanulmánnyal már 2011-ben megmutatta, hogy szerinte milyen formát is ölthet városi környezetben az elektromobilitás. E koncepciót a BMW C evolution első prototípusa követte, amely a 2012-es londoni nyári olimpiai játékokon gördült a nyilvánosság elé. A 2014-ben debütált, sorozatgyártású C evolutionnel pedig a BMW Motorrad volt az első olyan gyártó a prémium szegmensben, amely a vásárlóknak lehetővé tette azt, hogy tisztán elektromos energiára támaszkodó kétkerekűn ingázzanak otthonuk és a munkahelyük között.

De mindez csak a kezdet volt. Az utódmodell esetében azután a formatervezők és a fejlesztőmérnökök szabad kezet kaptak. Az eredmény nem is maradt el, hiszen egy teljesen újszerű architektúrájú, ikonikus dizájnnal rendelkező alkotás került ki a kezük alól. A BMW Motorrad Concept Linkről van szó, amellyel a márka újfent felvázolta, hogy milyennek is képzeli el az emissziómentes, városi egynyomtávú helyváltoztatás jövőjét. A BMW Motorrad városi-elővárosi elektromobilitási stratégiájának újabb mérföldköveként most a BMW Motorrad Definition CE 04 áll a nyilvánosság elé, konkrétan előrevetítve azt, hogy miként is néz majd ki a szériában gyártott jármű.

FOTÓK: https://www.facebook.com/egyszermarlattamautot/posts/2461989717429657

VIDEÓ: https://www.facebook.com/watch/?v=994311251067780