Bővült a Rába árbevétele és nyeresége az első negyedévben

    Tizenkilenc százalékkal, 14,7 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. konszolidált árbevétele 2019  első negyedévében az előző év azonos időszakához képest, nettó nyeresége pedig 744 millió forintra nőtt az előző évi 396 millió forintról – közölte a győri székhelyű vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

    A cégcsoport tárgyidőszakban elért üzemi eredménye 930 millió forint nyereség volt, szemben az egy évvel korábbi bázisidőszakban realizált 550 millió forinttal.

    A Rába csoport 1,446 milliárd forint EBITDA-ról (kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény) számolt be az első negyedévben, az egy évvel korábbi 1,045 milliárd forint után.
  

  A pénzügyi eredmény 6,9 millió forint veszteség volt, amely egyebek mellett tartalmaz 20,5 millió forint nettó kamatfizetést, valamint 16,6 millió forint árfolyamnyereséget. A tavalyi hasonló időszakban 23,5 milliárd forint pénzügyi veszteség keletkezett.
  

  Az üzletágak közül kiemelkedik a jelentős értékesítési volumennövekedést realizáló jármű üzletág, amelynek üzemi eredménye 142,2 százalékkal, 312 millió forinttal meghaladta az egy évvel korábbit. Forgalombővülése elérte a 65,1 százalékot az előző év azonos időszakához képest. 
  

  A futómű üzletág is bővülő profitot ért el, a nyereség  42,9 százalékkal nőtt, amely 66 millió forint nyereségtöbbletet jelent. Az értékesítési forgalom 1,1 százalékkal nőtt. 
  

  Az alkatrész üzletág üzemi szintű nyeresége kis mértékben, 19 millió forinttal maradt el a 2018. évi értéktől, árbevétele 21,2 százalékkal nőtt. 
  

  A nettó hitelállomány csoportszinten az előző év azonos időszakához képest 4,4 milliárd forinttal nőtt, értéke 8,9 milliárd forint volt idén az első negyedév végén. 
 

   A közlemény szerint a vállat első negyedéves működését befolyásolta, hogy az európai és az amerikai nehéz-tehergépjármű piacon magas keresleti aktivitás volt jellemző, a többi piacon viszont csökkenés mutatkozott. 
  

  A tájékoztatás idézi Pintér István elnök-vezérigazgatót, aki szerint az idei év több szempontból is mérföldkő a vállalat életében. Egyrészt a héten aláírtak egy akvizíciós megállapodást a Rekard csoporttal, amelynek értelmében a győri vállalat bővíti portfólióját, másrészt