Category: MTI

Egyre nagyobb az igény az autómotorok tisztítása iránt

Franchise-hálózatának jelentős bővülésére, 2020 végére 50 millió forintos bevételre számít az autómotorok tisztításával  foglalkozó TerraCLEAN Magyarország és Kelet Európa Kft., amely három-öt év alatt egymilliárd forintos árbevétel elérését célozta meg – közölte a társaság az...

Utolsó hetéhez érkezett a Müpa Autósmozi koncertsorozata

    Utolsó hetéhez érkezett a Müpa Autósmozi koncertsorozata, a következő napokban többek között kamarazenei előadásokkal, egzotikus orientális hangszerekkel és korábban nem hallott dalokkal várják az érdeklődőket.     A Müpa hétfői közleménye szerint szerdán Várdai István...

A Jobbik bevezetné az egynapos autópályamatricát

   A Jobbik 24 órás autópályamatrica bevezetését javasolja – közölte a párt alelnöke hétfőn Budapesten tartott, a Facebookon is közvetített sajtótájékoztatón.     Z. Kárpát Dániel emlékeztetett, a kormány három éve azt mondta, hajlandó támogatni ezt az elképzelést,...

Turán: “Jól felépített taktikával nyertünk”

    Turán Frigyes szerint a jól felépített taktikának és némi szerencsének köszönhetően nyerte meg Bagaméri Lászlóval alkotott kettősük a vasárnap Salgótarjánban és környékén rendezett Salgó-ralit, az országos bajnokság idénynyitó futamát.     “Nagyon jó beállításokat sikerült kitalálnunk...

Gyulay: “Jól vizsgázott a rendszer”

    Jól vizsgázott a rendszer a koronavírus-világjárvány miatt kialakult helyzetben a hétvégi Forma-1-es Magyar Nagydíjon – mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.     “Nem ilyen 35. évfordulóra készültünk, de sportdiplomáciai és sportszakmai siker, hogy...

Herczigék versenyben

Négy hónapos csúszással kezdi meg harmadik évét a Rali En-n a MOL Racing Team párosa, Herczig Norbert és Ferencz Ramón. A hatfutamossá alakult bajnokság első versenye Olaszországban az aszfaltos Rally di Roma Capitale lesz....

Jean Todt FIA-elnök is ellátogatott a Salgó ralira

    Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke személyesen tekintette meg a helyszínen a rali országos bajnokság idénynyitó futamának, a Salgó-ralinak az előkészületeit, és részt vett a verseny rajtceremóniáján is.     A 74 éves sportvezető...

Turánék nyerték az idénynyitót

   A tavaly novemberben Nyíregyházán Európa-bajnoki futamgyőztes Turán Frigyes, Bagaméri László kettős nyerte a vasárnap Salgótarjánban és környékén rendezett Salgó-ralit, az országos bajnokság idénynyitó futamát.     A Shell Helix Ultra csapatának párosa az ötödik gyorsasági szakasz...

Drágul a parkolás a főváros egyes részein

     Az érintett önkormányzatok kérésére döntött parkolási övezetek átsorolásáról a II., a XII., a XIII. és a XIV. kerületben a Fővárosi Közgyűlés szerdán. A döntés nyomán augusztus 1-jétől drágul a parkolás az érintett övezetekben.     Emellett a II....

Hétfőtől lezárják a Nyugati pályaudvarnál a pláza felé vezető mozgólépcsőket

    A 3-as metróvonal felújítása részeként újabb állomáson, a Nyugati pályaudvarnál is elkezdődnek a korszerűsítési munkálatok, ezért július 20-ától, hétfőtől lezárják a metrótól a bevásárlóközpont felé vezető kijáratot – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK)...

Nagy érvágást okoztak a Volvo csoportnak a járványvédelmi korlátozások

     A svéd Volvo Group haszongépjármű-gyártó csoportnak nagy bevételkiesést és eredményromlást okoztak a második negyedévben a járványvédelmi korlátozások. A cég honlapján pénteken közzétett negyedéves eredménybeszámoló szerint az értékesítési árbevétel az április-júniusi negyedévben 39 százalékkal...

Kiírtják az autókat a Városliget teljes területéről

Teljesen autómentessé válik a Városliget, lezárják a Kós Károly sétányt az autóforgalom elől – egyebek között erről írt a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója pénteken a Facebook-oldalán az ügyben előző nap közzétett kormányhatározatra hivatkozva, amelyben az...